2023. február 9., csütörtök

Energia, te drága

Az energiatakarékosságról tartottak előadást Óbecsén

Az óbecsei INNOVA Alkotók és Újítók Társasága az EDU+ Programok rendezvénysorozat keretén belül szervezett előadást pénteken késő délután a helyi Than Emlékházban Energia, te drága címmel.

– Rendezvényünk neve kétértelmű. Drága, mert megfizethetetlenné fog válni, a másik pedig, hogy milyen kedves ez az egész ügy, ami az energiát körül övezi. Előadásukban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a világban milyen energiapazarlások mennek végbe, és valójában hol lehetne egy kicsit takarékoskodni vele észszerűen, hiszen nem azok az emberek közvetítetek, akik valóban takarékoskodnának vagy valóban tanácsot tudnának adni – fogalmazott Dosztán Tibor, az óbecsei INNOVA Alkotók és Újítók Társaságának az elnöke.

Az energiatakarékosságról szóló előadást Gilvázi István, az INNOVA Alkotók és Újítók Társaságának a tagja tartotta.
– Tudva levő, hogy Európában Szerbia az utolsó helyen kullog az energiahasznosítás terén. Míg Európában 50-70 kw/m²-t használnak egy lakásban, addig Szerbiában ez a szám olyan 250. Egyszerűen nem tudjuk az energiát hasznosan felhasználni, a másik dolog pedig, hogy nem tudunk szigetelni, mert a ház szigetelésénél megy el legjobban az energia. Több tonna műanyag szemét zúdult Vajdaságra, műanyag ablak, sztiropor, üveggyapot, holott természetes anyagokkal kellene szigetelni. Az előadásból azt is megtudjuk, hogy ezek miért károsak úgy a környezetünkre, mint az egészségünkre. Nem is az a baj, hogy a szomszéd berakja a műanyag ablakot, hanem hogy iskolákat, óvodákat, egészségügyi intézményeket szigetelnek ezzel az ökológiailag káros anyaggal. Az energia 25 százaléka a padlástéren át távozik, 35 százaléka a falakon keresztül, 25 százaléka pedig a nyílászárókon. Az energia terén egyetlen megoldást látok: az önfenntartó közösségek, az ökofalvak létrehozása, ahol az emberek függetlenítik magukat – mondta Gilvázi István.

Az EDU+ Programok rendezvénysorozat keretében az elkövetkező időszakban különféle mezőgazdasági témákról is hallhatnak előadásokat az érdeklődők.