2024. március 29., péntek

Mindannyian megérdemelték az elismerést

A szenttamási képviselő-testület odaítélte az idei Októberi Díjakat

A szenttamási községi képviselő-testület 24. rendes ülésén csütörtökön a legfontosabb napirendi pontként a képviselők többségi szavazattal elfogadták a községi díjak és elismerések odaítélését végző bizottság jelentését, amely az idei Októberi Díjak és Köszönőlevelek odaítélésére vonatkozik.

Az idén Szenttamás községben Októberi Díjat kap Svetozar Kaćanski Batuka nyugalmazott rajztanár, a község díszpolgára címet pedig Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere kapja.

Ugyanakkor a képviselők határozatot hoztak, hogy október 19-én, Szenttamás napján köszönőlevelet adnak át a példamutató eredményekért és a munkában elért sikerek elismeréséért, a vállalkozásokért, humánus tettekért, a kimutatott bátorságért, valamint az emberélet és az anyagi javak megmentéséért hozott áldozatért. Az idén a díjak odaítélésével foglalkozó bizottság javaslatára tíz köszönőlevelet osztanak ki.
Eddigi humanitárius tevékenysége miatt a bizottság köszönőlevél odaítélésére javasolta Tóth István András, Szögi Tibor, Radoslav Došlov, Rajda Ferenc, Radoslav Vukčević és Vlada Branković többszörös önkéntes véradót, Branko Debeljačkit eddigi jótékonysági és humánus munkájáért, Grozdana Pecarskit, az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény egykori dolgozóját, Dušan Srdanov maratonfutót az eddig elért kiváló eredményekért és Sava Radonićot a munkában elért eddigi sikerekért.

A díjakra jelölteket a képviselők egyhangúlag elfogadták.

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere szerint a közösség felismerte azokat, akik megérdemlik a rangos elismeréseket.

− Szenttamás község díszpolgára címet ezúttal Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere kapja, a magyarországi testvérvárossal immár 21 éve működünk együtt. A testvérvárosi megállapodást tavaly újítottuk fel. Meggyőződésem, hogy a díj tovább erősíti kapcsolatainkat, a különböző kulturális és egyéb területen történő együttműködést. Községünk az idei Októberi Díj odaítélésével szeretné megköszönni Svetozar Kaćanski rajztanár és festőművész eddigi munkáját és mindazt, amit az itteni művészet terén tett. Többen teljesen megérdemelten kapnak köszönőlevelet, elismeréssel tartozunk nekik azért, hogy támogatták városunk fejlődését, a humánus tettekért és hogy jelen voltak, amikor szükség volt rájuk – fogalmazott Szenttamás polgármestere.