2023. február 5., vasárnap

Adósai a magyar jövőnek

Szőke Anna: A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben

Újabb kötettel, A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben című munkájával ajándékozta meg olvasóit Szőke Anna kishegyesi nyugalmazott óvodapedagógus, néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke. A szerző egy korábbi, „Nekem a társadalomnéprajz az erősségem” címmel a Hét Napban megjelent interjúban elmondta: a 2000-ben megjelent Elszaladt a kemence című könyve óta különös érdeklődéssel fordul a társadalomnéprajz felé, amely valahol a történelem, a közösségi élet és a néprajz találkozása környékén található. Pedagógusként „mindig azzal érveltem – említette a néprajztudós –, hogy a tantervben a kötelező dolgok felsorolásán kívül volt egy olyan szakasz is, amely megengedte, hogy minden nemzet beépítse a saját néphagyományát az oktatásba”. Tudósi pályája eleje óta meggyőződése, hogy ami a hatvanas években történt, azt már lehet kutatni, annak már társadalom-történeti és néprajzi jelentősége van.

Legújabb kötetének Eligazító gondolatok című beköszönő soraiban ennek szellemében fogalmazta meg: könyve megírásakor most sem állt szándékában évszázadokra visszamenni, mert akkor az csak áttekintése lenne a régmúlt időnek. „Amiről írok, az hiteles, ma is kézzel fogható esemény.” Az emlékezet idővel elhalványodik, megkopik, s ha nem hagyunk nyomot magunk után, a végén a feledés homálya borul a saját életünkre is, adósai maradunk a jövőnek. „Talán éppen ezért erkölcsi kötelességként kezdtem megörökíteni a múló idő emlékeit – fogalmazta meg tudósi szándékát Szőke Anna. – Törlesztek a számlából. Törlesztek az adósságból, a szájhagyomány útján történő feledésből, részben kötelességből, részben szülőfalum iránti tiszteletből.”

A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben című munkájában a néprajztudós Kishegyes régi és mai arculatát igyekszik összehasonlítani. Könyve Szülőfalum a múló időben című fejezetében kiemelte: a településre vonatkozó első írásos forrás, amelyet föllelt, 1476-ból származik: egy akkori okiratban Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozza a nevezett területtel és településsel együtt Nagyhegyest is. „Cothmann 1763. évi jelentésében Velik (nagy) és Mali (kis) hegyesről, mint telepítésre alkalmas pusztáról tesz említést” – olvasható a tanulmányban. A török hódoltság idején elnéptelenedett vidékre kettőszázötven évvel ezelőtt, 1769-ben szervezett betelepítés során 81 család érkezett Békésszentandrásról. Többnyire a legszegényebbek, a zsellérek jöttek új honfoglalásra. A kincstártól hároméves ingyenes földhasználati jogot kaptak, ezalatt nem fizettek adót. A kishegyesi pusztára került jobbágyoknak nem volt a sorsukat felügyelő-irányító főnemesük, királyi jobbágyok voltak, akik új lakhelyükön „halmazos településformát” hoztak létre.

Életükre a „kétlakiság” volt a jellemző, ezért alakítottak maguknak kéttelkes – beltelkes és ólas vagy szérűs kertes – települést. „Amikor az ősök megérkeznek, a vidékükön megszokott és hagyományos formájában házaikat a központból kiindulva építették fel. Akkori szokás szerint háziállataikat jóval távolabb a családi háztól tartják” – emelte ki Kishegyes településfejlődését bemutató könyvében Szőke Anna. „A falu központjából a szérűskertekbe vezető utakat csapásoknak nevezték, ezekből alakultak ki később az utcák. […] A tanya, a bokortanyák nem önálló települések voltak, hanem függelékei a falunak.” A magyar földművesnek az Alföldön két telepe volt: az egyik a falusi lakóháza, másik a határban lévő tanyája. Igazi polgársága a falunak nem volt, létezett viszont egy felettébb „rétegzett” parasztpolgárság, amely többnyire a tanyán élt, egy részük jelentős vagyonnal is rendelkezett. A vagyonos tanyai emberek mindenkor köztiszteletben álló polgárai voltak a falunak.

Parasztpolgári házak Kishegyes Nagyutcáján a városiasodás jeleként a millennium idején jelentek meg; az utca vonalával párhuzamosan zártsoros beépítésű házak épültek, általában hat ablakkal, középen a nagykapuval. Az épületekre a zártság volt a jellemző, a szárazkapu bejárat is ezt sugallta. Kiváló fényképek sora – Papp Mátyás háza, Szőke Ferenc háza, a Kátai-ház – mutatja be a Nagyutca lakóinak fegyelmét. A gazdagabbak életmódjáról az otthonaikban található tárgyak árulkodtak, bútoraik között megkülönböztetett tisztelet övezte a faragott német stílus, az Altdeutsch szellemében készített kellékeket. Ellentétben a polgári házakkal, melyek a XIX–XX. század fordulóján egyedi stílusban épültek, a parasztházak továbbra is megőrizték eredeti formájukat, a szoba-konyha-szoba-kamra szerkezetet.

A Nagyutca történelmet ír című fejezetben az olvasó ízelítőt kap a falu művelődési életének egykori eseményeiről is. Kishegyesen a Nagyutcán előkelő helyet kapott a Zsandárlaktanya, melyet egykor a betyárok megfigyelésére építettek. A Nagykocsmában itt is „gazdag kulturális élet folyt”, működött ott színház, mozi, táncterem, az udvar közepén hatalmas sátor állt. A Nagykocsma előtt volt az emberi találkozások fontos fóruma, a piac. A templom előtti téren a Szentháromság-szobor társaságában Szent Flórián – Florenc szobra már 1874 óta állt, mellette Nepomuki Szent János kapott helyet. A magyar időkben ott állították föl az első világháború áldozatainak emlékművét, az országzászlót a turulmadárral.

Megindítóan szép fejezete Szőke Anna könyvének a Családtörténetek a Nagyutcáról című tanulmány, amelyben a Raffay család, a Pecze család, a Szőke Vendel háza, és Süveges Mátyás háza mellett szó esik az ősök otthonáról is. „Apai ágon Papp János dédöregapám az első, aki Kishegyesen megjelenik. Kassán született és Kassáról előbb Temesvárra, majd Zentára került. Temesváron 6–8 évig juhászkodott, ez az 1800-as évek közepén történt. Zentán házat és tanyát vett, és elkezdett gazdálkodni” – tekintett vissza családja múltjára a néprajztudós, aki egyetlen rövid mondatban jelezte: „Szőke Mátyás a partizánterror áldozata lett.” Szőke Anna A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben című kötete kiváló példája annak, hogy a szülőföldje iránt lélekben és szellemében elkötelezett tudós hogyan leli meg önmagát a táj megőrizte hagyományok világában, a történelmi emlékekben.