2024. március 29., péntek
NBA

„Poku” sem tétlenkedik

Javában tart a tengerentúli elitliga felkészülési időszaka, az első éles mérkőzések már kevesebb mint egy hét múlva, 19-éről 20-ára virradó éjszaka lesznek műsoron. A próbameccseken továbbra is sokat mutathatják magukat a fiatalok, akik közül tegnap hajnalban Aleksej Pokuševski is kitett magáért. Az Oklahoma nyurga harmadévese – aki azért felszedett néhány kiló izmot a nyáron – Detroitban a padról beszállva bő 26 percnyi játékidőt kapott, ami alatt 4/7-es dobáshatékonysággal 11 pontot, 7 lepattanót és 4 asszisztot jegyzett egy szép blokkolás mellett. A találkozón egy csúnya sérülés is történt, a Pistons remek erőcsatárának, Marvin Bagley-nek csúnyán kifordult a jobb térde, és egyelőre csak reménykedni lehet benne, hogy nem ért véget túl korán a 23 éves játékos szezonja.

Európában kezdetét vette a második számú klubtorna, az Eurokupa, amelyben a Partizan euroligás visszatérése miatt nem képviselteti magát Szerbia. Térségünkből a Cedevita Olimpija és a Budućnost vesz részt a versengésben.

NBA, felkészülési mérkőzések: Detroit–Oklahoma 99:115, Orlando–Memphis 109:105, Chicago–Milwaukee 127:104, Utah–San Antonio 104:111, Golden State–Portland 131:98. Eurokupa, 1. forduló, A csoport: Joventut–Brescia 80:63, Ulm–Venezia 81:80. B csoport: Hapoel (TA)–London 76:59, Türk Telekom–Paris 75:90. Női Euroliga, selejtező, 1. forduló, A csoport: Olimpiakosz–Sepsi 73:54. B csoport: Elitzur Ramla–Miskolc 54:80.