2024. április 18., csütörtök

Erasmus+ projekt Keviben

Segítik a hátrányos helyzetű tehetségek felfedezését

A Keviben is zajló Erasmus+ projekt a hátrányos helyzetű tehetségek felfedezésére és gondozására irányul. A programot a dunakeszi Létra Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Amőba Egyesület, valamint a kevi Móra István Művelődési Egyesület közösen valósítja meg 2022. március 1. és 2024 márciusa között.
Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy a program egyharmadán már túl vannak.
– Alapvetően a program onnan indul ki, hogy szerettünk volna lehetőségeket adni azoknak a pedagógusoknak, illetve a családoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Mindhárom partnerszervezetnek ki kellett dolgoznia a négy jó gyakorlatot különböző tehetségterületen. Mi a természettudományi területet választottuk. Ez a négy gyakorlat elkészült, és négy nyelven fog az Európai Unió honlapján megjelenni, mégpedig magyarul, szerbül, angolul és románul. Digitális könyv készül belőle, amely online lesz hozzáférhető, és máris fel van töltve a megadott platformra. A következő lépés a módszertani kézikönyv kialakítása, amely most készül, és ez is a pedagógusoknak és a szülőknek fog segítséget nyújtani abban, hogy az alulteljesítő tehetségeket felismerjék, valamint a hátrányt és a hátrány nehézségeit, és hogy hogyan tudnak így lépésről lépésre előrehaladni a gyerekekkel. A kézikönyv decemberig elkészül, és januárban kezdődik a módszertani és a jó gyakorlatok bemutatása, hogy mindenki láthassa, hogyan működnek ezek a valóságban. Tőlünk 13 pedagógus vesz részt a projektben, valamint vannak külső szakmunkatársak is. 15 tanuló van a programban különböző korcsoportokból, Keviből, Tornyosról, Bogarasról, Szabadkáról, Topolyáról és Zentáról. Olyan iskolán kívüli tevékenységeket nyújtunk a gyerekeknek, amelyekben ők megtalálják azokat a területeket, amelyekben tehetségesek. Rendkívül fontos a tehetség és az alulteljesítés azonosítása. A hátrányos helyzet a mi esetünkben abban áll, hogy falusi környezetben vagyunk, és a nyelvi akadály komoly hátrányt tud jelenteni – fogalmazott Perpauer Attila.