2023. január 28., szombat

Rendkívüli ülés

Ülésezett Kishegyes község képviselő-testülete

Kishegyes község képviselő-testülete pénteken rendkívüli ülést tartott, amelynek mindössze egy napirendi pontja volt, és elektronikus formában tartották meg. Sárközi István, a képviselő-testület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy azért tartották elektronikus formában az ülést, mert annak csak egy napirendi pontja volt, és emiatt nem akarta összehívni a képviselőket.

– A rendkívüli ülés összehívásának az oka az volt, hogy a pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalás végére értünk, és jóváhagyást kaptunk a beterjesztett költségvetés-módosításra. A téma jelentősége miatt nem szerettem volna megvárni a következő rendes ülést, ezért választottam ezt a formát. A költségvetés módosításának két apropója volt, az egyik, hogy 140 millió dinár érkezett a tartományi nagyberuházási alaptól. Ez a pénzösszeg a szennyvíztisztító kollektor és csőhálózat kiépítésének további pénzelésére kapta a község. A módosítás másik oka sokkal általánosabb: az önkormányzat által finanszírozott közvetett és közvetlen felhasználók igényeit összehangoltuk az év utolsó néhány hónapjára vonatkozóan. Az elmúlt időszakban a villany-, a gáz- és más energiaárak a többszörösére nőttek, így az önkormányzatnak is többletterheket kellett beterveznie – számolt be a képviselő-testület elnöke, majd megemlítette, hogy az önkormányzat megkezdte a felkészülést az idei, egyetemistáknak szánt támogatási pályázat kiírására. Ez napokon belül meg fog történni. Emellett a végéhez közeledik az energiahatékonysági pályázat, ez azt jelenti, hogy hamarosan meglesz a kedvezményezettek listája, akik aláírhatják a szerződést.