2024. március 28., csütörtök

Az amerikai 47-ig számlált

A regionális ABA-ligában ritkán jár egy-egy játékos olyan magasságban a pontszórás terén, mint azt a tengerentúli elitligában megszoktuk. Bar városában azonban a hazai Mornar 24 éves amerikai irányítója, Daron Russell a Zadar elleni összecsapáson úgy döntött, hogy belép az elit klubba, amit a 40 feletti „termelők” alkotnak a régiónkban, sőt: 47 pontjával a teljes bajnokság történetének legeredményesebb egyéni partiját hozta össze: az eset pikantériája, hogy a csúcsot épp csapattársától, a most is vele pattogtató, márciusban 46 pontos meccsig jutó Vladimir Mihailovićtól vette el. Russell 7/18-as mutatóval triplázott, a kétpontosokat 6/13-mal, a büntetőket pedig 14/16-os pontossággal dobta.

Az NBA felkészülési időszaka öt találkozóval folytatódott tegnap hajnalban. Los Angelesben fontos újdonság, hogy a csapat húzónevei, Kawhi Leonard és Paul George egyaránt egészségesen készülhetnek az éles rajtra, amely tény – ha így marad – lényegesen megnöveli a Clippers esélyeit a rájátszásban. Remek mérkőzést játszott az Angyalok Városának másik gárdájánál Anthony Davis, akinek az egészségén szintén sok múlik Lakers-szempontból, LeBron James egyik utolsó szezonjában.

NBA, felkészülési mérkőzések: Toronto–Chicago 98:115, San Antonio–New Orleans 97:111, Golden State–LA Lakers 121:124, Sacramento–Portland 126:94, LA Clippers–Minnesota 117:119. ABA-liga, a 2. fordulóban: Studentski Centar–Cibona 97:84, Mornar–Zadar 100:91. Az élcsoport: Cedevita Olimpija, Mornar és FMP 4 pont stb.