2024. április 20., szombat

Csisztu Zsuzsa és Szöllősi György hatalmas sportdiplomáciai sikere Rómában

Hazaérkezett Rómából, az AIPS tisztújító kongresszusáról az MSÚSZ küldöttsége. Dr. Csisztu Zsuzsát az AIPS közgyűlése a szervezet alelnökének választotta, Szöllősi Györgyöt pedig – akit beválasztottak az AIPS Europe végrehajtó bizottságába – Charles Camenzuli elnök javaslatára a kontinentális szövetség egyetlen alelnökének választották, adta hírül közleményében a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

Csisztu Zsuzsát, a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnökét, a Mandiner sportrovatának vezetőjét, a Sportrádió műsorvezetőjét a legmagasabb szavazatszámmal, a lehetséges 102-ből 96 vokssal választotta alelnöknek az AIPS. Óriási siker ez, ezt a pozíciót az AIPS 1924 óta, csaknem száz éve íródó történetében 1944 óta nem töltötte be honfitársunk. Zsuzsa az első hölgy, aki kiérdemelte ezt a pozíciót a magyar sportújságírók közül, elődei dr. Vadas Gyula, a Nemzeti Sport egykori tulajdonos-főszerkesztője, valamint dr. Mamusich Mihály, a két világháború közötti időszak Európa-hírű futballszakírója voltak. Hasonlóan magas tisztséget viselt főtitkárként 1989 és 1992 között Gyulai István, a Magyar Televízió felejthetetlen kommentátora, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség későbbi főtitkára.

Az AIPS ötödik ciklusra is elnöknek választotta az egyedüli jelöltként induló olasz Gianni Merlót, újra első alelnök lett a török Esat Yilmaer. Csisztu Zsuzsa mellett az AIPS választott alelnöke lett a görög Jannisz Darasz (94 szavazat), a kenyai Evelyn Watta (93) és a katari Mohammed Hidzsi Ali (89). (Nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a mauritániai Mohamed Ould el-Hasszan, 39-cel. Az előzetes egyeztetések alapján több jelölt, közvetlenül a szavazás előtt, visszalépett.) Pénztárnoknak újraválasztották a horvát Jura Ozmecet.

Az új összetételű végrehajtó bizottság további tagjai a közgyűlés felhatalmazása alapján Adel al-Zahrani (szaúd-arábiai), Malik Amdzsad Aziz (pakisztáni), Vicente Dattoli (brazil), Emanuel Fantaneanu (román), Kao Csao (kínai), Josef Langer (osztrák), Morad Mutauakkil (marokkói), Ernesto Ortiz Gómez (uruguayi), AÍhmadi Szejed Abdolhamid (iráni), Takeucsi Hirosi (japán), Marc Ventouillac (francia) és José Zidar (szlovén). Ugyancsak tagja a testületnek a négy kontinentális elnök, akik autmatikusan alelnökei az AIPS-nek: Carlos Julio Castellanos (kolumbiai), Mitchell Obi (nigériai), Charles Camenzuli (máltai), Hi Don Dzsung (dél-koreai).

Az AIPS Europe elnöki posztjáért két jelölt indult, az eddigi elnök, a Máltai Televízió legendás sportriportere, Charles Camenzuli és a világhírű francia L'Équipe sportnapilap atlétika-szakírója, Marc Ventouillac. A titkos szavazást a jelenlévő 39 tagállam kétharmadának (26), köztük Magyarországnak a szavazatával Charles Camenzuli nyerte, akit a Magyar Sportújságírók Szövetsége már a szavazás előtti héten nyilvánosan a támogatásáról biztosított.

A kontinentális szövetség főtitkára a leköszönő szerb televíziós, Predrag Milinković helyett az ellenjelölt nélkül induló korábbi pénztárnok, a török Murat Agca, míg új pénztárnoka – ugyancsak egyedüli indulóként – a ciprusi Miltiadusz Erodotosz lett. A 9 végrehajtó bizottsági tagsági helyre 12 jelölt kandidált. Az elmúlt ciklusra megválasztott vb-tagok közül az olasz Gianfranco Coppolát, az osztrák Michael Schuent és szövetségünk elnökét újraválasztották, Szöllősi György 28 szavazatot kapott, ami az érvényes 37 voks háromnegyede.

Az új elnökségnek – magyar támogatással – két női jelölt is a tagja lett: az azeri Nargiz Mahmudzada és a görög Aszpaszia Velonaki, továbbá bekerült a testületbe a szlovén Gasper Bolhar, az ukrán Olekszandr Glivinszkij, a grúz Zurab Talakvadze és a bolgár Najden Todorov. Nem kapott elegendő szavazatot a horvát, a holland és a román jelölt.

Az új vezetőség megtartotta első ülését, amelyen Charles Camenzuli elnök a vb-tagok közül újra a posztot 2019 óta betöltő Szöllősi Györgyöt jelölte alelnöknek. A javaslatot a végrehajtó bizottság egyhangú döntéssel elfogadta, ami azt jelenti, hogy 2026-ig az MSÚSZ elnöke lesz az AIPS Europe egyetlen alelnöke.

Továbbra is két magyar lesz a világ-, illetve az európai szövetség vezetőségében, sőt, Rómában sikerült még tovább erősíteni nemzetközi pozícióinkat.

„Amikor öt éve bekapcsolódtunk az AIPS vezető testületeinek munkájába, kijelentettük, hogy a régi magyar sportújságírók nyomdokaiba kívánunk lépni, akik ott voltak a szervezet megalakulásánál 1924-ben, Párizsban, kongresszusokat rendeztek, vezető tisztségeket töltöttek be és néhány évig Budapesten székhelyet is biztosítottak az AIPS-nek. Azóta rendeztünk regionális, európai és világkongresszust, valamint AIPS Sportmédia-díjátadó gálát, továbbá elnyertük az alelnöki megbízatást a kontinentális és a globális szövetségben is. Gratulálok Gianni Merlo és Charles Camenzuli elnök uraknak, Csisztu Zsuzsa alelnök asszonynak a megválasztásukhoz, köszönjük a magyar és a többi, csaknem száz nemzeti sportújságíró-szövetség támogatását – mondta Szöllősi György, aki 2015 óta vezeti az MSÚSZ-t, 2017-ben lett az AIPS Europe vezetőségének tagja, 2019-ben alelnöke.

„Nagyon nagy megtiszteltetésnek és a nemzetközi sportújságíró-világtól kapott hatalmas szakmai elismerésnek érzem, hogy az öt pályázó alelnökjelölt közül engem választott meg legtöbb szavazattal az AIPS globális közössége. Harminc év sportújságírói munkája nyugszik ebben a sikerben és nagyon örülök, hogy az AIPS alelnökeként a jövőben világszinten is az eddigihez hasonló energiával és elkötelezettséggel képviselhetem a hivatásunkat a nemzetközi közösségben, és segíthetem a legjobb tudásom szerint a magyar sportújságírás és a magyar sportdiplomácia ügyét a globális szintéren. Annak is örülök, hogy az eddigi egy helyett már két női alelnöke van az AIPS-nek és hogy a jövőben is segíthetem a nők elismertségét a szakmánkban” – mondta Csisztu Zsuzsa.