2024. március 28., csütörtök

A III. Richárd diadala

Az Újvidéki Színházé a fődíj a mladenovaci fesztiválon

Az Újvidéki Színház idén is megnyerte az Osztatlan színház-hatás elnevezésű színházi fesztivált Mladenovacon. A szakmai zsűri és a közönség ítélete szerint William Shakespeare: III. Richárd című drámája alapján készült előadásuk volt a legjobb. Ezt a hagyományos rendezvényt 1975-ben alapították meg, míg 2006-tól már megújult koncepció alapján szervezik, minden évben, október első hétfőjén, egyhetes időtartammal.

Shakespeare-nek e drámája a 16. század végén íródott, és központi karaktere az irodalomtörténet egyik leghíresebb negatív hőse lett. Richárdról van szó, aki intelligenciáját, megtévesztési és politikai manipulációs képességeit a királyi trón megszerzésére használta fel, és ezen az úton nem riadt vissza semmitől.

Egy kritikus megfogalmazása szerint a késő középkori angol király – testi és lelki torzsága ellenére – igazi reneszánsz figura, az érdek, a hatalom megszállottja. William Shakespeare ezt a teljesen negatív jellemet belülről ábrázolja, és érezteti, hogy jelleme a magány szörnyű poklában ferdült el. „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” – jelenti ki híres, a nézőt is szinte bűnrészessé tevő nyitó monológjában. Véres gaztetteit, melyekkel hatalomra jut, a hidegen kitervelt szerepjátszás eszközeivel hajtja végre. Több uralkodót, testvérét, gyermekrokonokat, főrendek egész sorát gyilkolja és gyilkoltatja le, s közben az ámítás, az álszemérem, az álvallásosság eszköztárából válogatja szavait, mimikáját...

A címszerepet Mészáros Árpád játssza, a többi szerepet Jankovics Andrea, m. v.,  Szabó Regina, e. h., Banka Lívia, Német Attila, Bohocki Martin, Baji Ádám, Crnkovity Gabriella, Kőrösi István, Pressburger Írisz, Gombos Dániel, Kőműves Csaba, e. h., Ágyas Ádám, e. h., Ozsvár Róbert, Tóth Dániel, e. h., Dudás Dániel, e. h., Sirmer Zoltán, Pongó Gábor, Varga Benjámin, e. h. és Huszta Dániel alakítják. A rendező: Dejan Projkovszki.