2024. március 29., péntek

Meglepő fordulat juttatta Đokovićot a döntőbe

Novak Đoković bejutott az asztanai döntőbe, miután, mindenki legnagyobb meglepetésére, 1:1 (4:6, 7:6)-es állásnál az ellenfele, Danyiil Medvegyev feladta a meccset. 

Egy óra 49 percet töltött a pályán a két versenyző, az első szettet Medvegyev nyerte 6:4-re, Đoković viszont a másodikban bizonyult jobbnak.

Medvegyev a meccset eldöntő szakaszban azonban hálóhoz hívta ellenfelét és közölte vele, hogy feladja a mérkőzést.

Novak a meccs utáni nyilatkozatában elmondta, Medvegyev azt közölte vele, hogy megsérült egy izom a lábában, és kénytelen visszalépni.

Ez volt a 11. párharc a két játékos között, az első a tavalyi Bersi-döntő óta, a szerbiai játékos pedig hetedik győzelmét aratta.

Az első elődöntőben Cicipas 2:1-re (4:6, 6:4, 6:3) győzte le Rubljovot.

A végső küzdelem tehát a görög és Đoković között dől majd el a vasárnap 12.00 órakor kezdődő döntőben.