2023. február 5., vasárnap

Oskolák a Végvidéken II.

Gimnaziális ifjúságunk tudományos előkészítése

A Délvidék török alóli fölszabadulása után alig fél évszázaddal, az első újratelepítési hullám elcsöndesedtével, 1746-ban Szabadkán a városi tanács azzal a kéréssel fordult a helybéli ferencrendi szerzetesek tartományfőnökéhez, hogy egy megfelelő tudással rendelkező pap közreműködésével szervezzék meg a fiatalok latin nyelvoktatását „a syntaxisig bezárólag”. A provinciális közbenjárása nyomán már a következő évben, 1747-ben a városba érkezett Porubszky Tamás ferences atya, aki a kalocsai érsek engedélyével három éven át oktatta a fiúkat a latin nyelvre. Az oskola oly népszerűnek bizonyult, hogy 1750-ben már a harmadik grammatikális osztály megnyitása is időszerűvé vált. Ekkor érkezett a városba az ugyancsak ferencrendi Závodszky Dániel atya. A lelkes szerzetesek munkájából, a két ferences osztályból nőtt ki az oskola, amely az 1794–1795-ös tanévtől kezdve ötéves gimnáziumként oktatta a jövő magyar ifjúságát.

Tipka Antal a kiegyezést követő páratlan fölvirágzás idején volt a szabadkai gimnázium német, görög és latin nyelvszakos tanára. 1873-ban megjelent Miért tanítjuk a régi classicai nyelveket, különösen pedig a görög nyelvet, a gymnasiumban? című tanulmányában a „gymnasium”-ot a humanitás előcsarnokának nevezte, megfogalmazása szerint a „gymnasium czélja lenne: a régi classicai nyelvek alapján az ifjakat alakilag kiképezni; igazra, szépre és jóra vezetni; közvetve pedig a szaktudományokra előkészíteni”. A latin nyelv tanáraként úgy látta: a classicai irodalom már többször megmentette Európát a tudatlanságtól, a visszaesés veszélye azonban mindig fennáll. Az újabb idők embere az eszmék összessége, a régiek műveltségének megismerése alapján teremtette meg a maga modern társadalmát. A klasszikus irodalmak és a nemzeti történelem ismerete jelentőségének felismerése vezette az 1870-es években az Országos Közoktatási Tanács munkáját, amely az évtized végére kidolgozta a magyar nemzeti tantervet. 1879-ben kapcsolódott be a tantervkészítés munkájába Kármán Mór – a Magyar Tanügy című folyóirat szerkesztője –, aki rövidesen az OKT nagyhatású irányítója lett.

Felkai László A XIX. század végi gimnáziumi tantervek elméleti háttere (1985) című tanulmánykötethez írt bevezetőjében kiemelte, az 1879-ben elfogadott gimnáziumi magyar tantervnek a korábban érvényes német mintáktól eltérő, új tartalmat kölcsönzött a nemzeti elemek, nemzeti műveltség értékének hangsúlyozása. „A nemzeti múlt megismerésével nyeri el az iskola a társadalomban őt megillető helyet, és válhat a tanuló a kultúra továbbfejlesztőjévé, lesz képes a múlt hagyományait megőrizni, a jelenben kiigazodni, a jövőt előkészíteni – olvasható a tanterv általános bevezetőjében. – A tantervnek éppen ezért az a feladata, hogy előírja, miként ismertethető meg a növendék a nemzeti élet történeti fokozataival.” Az 1879-es magyar tantervnek különös jelentősége, hogy a nemzeti műveltség értékeinek és jelentőségének középpontba állításával fogalmának használatával és érvényre juttatásával hangsúlyozta, hogy amiként a nemzet része az emberiségnek, úgy a nemzeti műveltség is alkotóeleme az egyetemes emberi műveltségnek. Ez a szemlélet 1920-ig, a történelmi Magyarország összeomlásáig alapvetően meghatározta a magyar iskolai oktatás tartalmát, lényeges vonásait.

A Kármán Mór és tudós társai által kidolgozott és 1879-ben elfogadott nemzeti tanterv 9. pontja A történelem tanítása cím alatt így határozta meg a tantárgy oktatásának jelentőségét: „A történeti oktatásnak előkészítéséül szolgál nemzetünk társadalmi életének, hazánk alkotmányos rendjének és közigazgatásának elemző ismertetése, hogy az elősegítse távolabb lévő állapotoknak a megértését, és biztos alapot szolgáltasson elütő társadalmi viszonyokkal való egybevetésre. […] a tanárnak fő feladata az lesz, hogy a múlt időket minél nagyobb szemlélhetőséggel, a szokások eleven rajzával, az intézmények megvilágításával, tárgyak és képek bemutatásával élénkítve állítsa a növendékek lelke elé, főképpen pedig, hogy szülőföldjüknek és vidéküknek történeti emlékeit is minél nagyobb mértékben be tudja vonni a fejtegetés körébe.” A nemzeti tanterv egyik hangsúlyos jellemzője volt a magyar irodalom és a nemzeti történelem szoros összefüggéseinek bemutatása; a remekírók munkáiban az ifjú elme megleli a társadalom erkölcsi életének lényegét.

Az 1879-ben elfogadott nemzeti tanterv – amelyben az általános emberi műveltség igényei megegyeznek a nemzeti közérzület követelményeivel – meghatározta a Bácska és a Bánság iskoláinak – elsősorban a középfokú tanodáinak, a polgári iskoláknak, a (fő)gimnáziumoknak – oktatási rendjét is. Tordai György tanár A pancsovai állami főgymnasium története (1895) című tanulmányában jellemző módon kiemelte: a pancsovai M. k. állami főreáliskola „beleszorult ugyan a magyar tanterv keretébe”, de az 1870-es évek végéig sok hányattatáson ment keresztül, mert a német világból visszamaradt idegen ajkú tanerők nemcsak nem tudtak a magyar tannyelvvel megbarátkozni, hanem a magyar szellemmel sem tudtak valamennyien megbarátkozni. Változást az 1881–1882. tanév hozott, ugyanis a reáliskola átalakult gimnáziummá, és ez évtől fogva az intézet neve M. k. állami reál-gymnasium lett. Ezen fokozatos átalakulás az 1888/9. tanévig tartott, amikor az intézet teljes M. k. állami főgymnasiummá fejlődött, s ezáltal a sokat hányatott és többször átalakult intézet valahára „állandó irányt kapott”.

A „miniszteri tanterv” irányadó szempontjai alapján írta meg Gecser Béla pancsovai tanár az oktatáshoz is alapul szolgáló, A magyar nemzet történelme (1898), és a Földrajz a torontálvármegyei elemi népiskolák III-ik és IV. osztálya számára (1903) című munkáit. Ez utóbbiban a szülőföld megismerése szellemében így mutatta be a várost: „Pancsovát a török utoljára az 1788-ban történt betörése során pusztította. Azóta a város békét élvez, melyet rövid időre csak az 1848–49-iki szabadságharc zavart meg. A békés időszakban újból virágzásnak indult földmívelés, ipar, kereskedelem. Nemsokára szabályozták a várost, és szabad katonai községgé emelték. A katonai kormány gondozása alatt gyorsan fejlődött. Gyorsan fejlődik a város különösen 1871 óta, mióta a katonai uralmat felséges királyunk megszüntette, s hazánkhoz visszacsatolta.”