2024. április 26., péntek
ÚJVIDÉKI TÖRTÉNETEK

Csak pozitívan!

Vége a nyárnak. Egyre hűvösebbek az éjjelek, a napok egyre rövidebbek, egyre zordabb az idő. Érzem is, hogy kezd magával ragadni valami szezonális depresszió, amely a vénasszonyok nyarával szokott kezdődni, majd alábbhagy a novemberi hideg és sáros időben, csak azért, hogy az ünnepek után, valahol januárban elérje a tetőfokát. Előre fel akarok készülni a dologora. Most nem fogom hagyni, hogy nyomasszon az idő. Már előkotortam egy-két jó könyvet, amely ezekkel a témákkal foglalkozik, letöltöttem egy applikációt a telefonomra, amely szintén ezzel a témával foglalkozik, valamint végre megtanulok háromig számolni mielőtt tudatnám a kollégáimmal a véleményem.

Mondhatni, golyóálló tervem van a szezonális depresszió elhatalmasodása ellen.

A szomszédnak is.

Amióta lehűllt az idő, a citromsárga melegítőjét teríti a hátára amikor úriasan kimegy a városba. Visszafelé jövet, angolos elenganciával húzza az öreg a ruhadarabot a porban, amely sajnos, az utóbbi esős napok miatt, gyorsan magába szívott vagy egy két liter sáros vizet, minden nap. A bácsi szerencséjére, a felesége minden nap tisztességesen kimossa a rikító sárga melegítőt, amelyet ő csak olyan pimasz és játékos egyszerűséggel húz a földön. Mondani sem kell, minden alkalommal amikor találkozunk a lépcsőházban, a szomszéd éppen lövés alatt van. Javára legyen mondva, legalább nyomon van.

A múltkor meg is jegyezte, hogy picit csúszik a kő a folyosón. Mondta ezt akkor, amikor megbotlott a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőben. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a kilincset és egyedül ez mentette meg attól, hogy a protézise a sarkoban landoljon.

– Nagyon jól végzi a takarító a munkáját, ugye öcsi? – kérdezi tőlem miután felsegítettem. Nem szóltam semmit, csak végignéztem a felfelé vezető lépcsőn: voltak ott sáros lábnyomok, még talán az első nagy zuhancstól.

– Ami igaz, az igaz – mondtam neki határozottan, majd hármasával szedve a lépcsőfokokat próbáltam minél előbb beszökni a lakásba mert egyszerre kellett hahotáznom és zokognom.

A szomszéd igyekszik mindenben a jót látni, ez pedig a mentális egészség egyik alapköve.