2024. március 28., csütörtök

Rendkívüli EU-csúcsot tartanak Prágában

Az ukrajnai háború hatása Európa biztonságára és gazdaságára, valamint az európai együttműködés megerősítésének lehetőségei lesznek a fő témái a kontinens állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki tárgyalásainak Prágában – közölte szerdán a cseh kormányhivatal. A kétnapos európai csúcstalálkozó első napján, csütörtökön kerül sor az Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte Európai Politikai Közösség első ülésére, amelyen több mint negyven állam-, illetve kormányfő vesz részt. A második napon, pénteken informális csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió 27 tagországának vezetői. A csúcstalálkozót azért tartják Prágában, mert ebben a fél évben Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Az uniós országok vezetői mellett Prágába várják Liz Truss brit kormányfőt, RecepTayyip Erdogan török elnököt, a nyugat-balkáni államok és több posztszovjet – kaukázusi, illetve közép-ázsiai – ország vezetőjét is. Az Európai Politikai Közösség ülését Petr Fiala cseh miniszterelnök nyitja meg, majd négy, Európai Unión kívüli ország vezetői, köztük Liz Truss brit miniszterelnök mondanak beszédet. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő videóüzenetet küld a prágai csúcstalálkozó résztvevőinek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán az esti órákban elutazott Prágába, és ott lesz Aleksandar Vučić szerb államfő is. Ana Brnabić szerb miniszterelnök ma úgy értékelte, hogy Aleksandar Vučićnak rendkívül nehéz találkozói lesznek a prágai csúcson, mint mondta, össztűz alá veszik, amiért Szerbia nem vezetett be szankciókat Moszkva ellen.