2022. november 27., vasárnap

Dankasirály, seregély és más madarak

A topolyai Arcus csapata is bekapcsolódott az Európai Madármegfigyelő Napok programjába – A hétvégén Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozója a művésztelepen

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület számos nagyobb méretű programhoz is csatlakozik az év folyamán. Az Európai Madármegfigyelő Napokra október első hétvégéjén került sor, aminek keretében tóparti sétát szerveztek. A túra szombaton a reggeli órákban kezdődött, az érdeklődők csapata a topolyai mezőgazdasági iskolánál gyülekezett, majd innen indult útjára a művésztelep irányába. Az elmúlt napok esőzései sem szegték kedvüket azoknak, akik csatlakozni szerettek volna, ám az időjárás a túra idejére kegyes volt, és a madármegfigyelő csapat szárazon megúszta. A kijelölt útszakasz kiváló lehetőséget nyújtott a madármegfigyelőknek arra, hogy minél több egyedet és minél több fajt megfigyeljenek.

A túra résztvevők számában nem maradt el a korábbi évektől, ugyanis huszonnégy fő indult útnak szombaton reggel. Ami a megfigyelt madarakat illeti, a csapat 51 madárfajt figyelt meg, és 1575 madarat látott. A három legnépesebb számban megfigyelt madárfaj a dankasirály, a seregély és a parlagi galamb volt. Dankasirályból, seregélyből 254, parlagi galambból pedig 143 példányt láttak összesen. Az idei túrán olyan errefelé ritkaságszámba menő vonuló partimadarak is láthatóak voltak, mint a pajzsos cankó, havasi partfutó, füstös és szürke cankó, nagy goda, apró partfutó vagy a kis lile.

Az érdeklődő gyerekek és felnőttek az Arcus tagjainak szakmai vezetésével fedezték fel a Topolyai-tó és a Betyár-völgy gazdag madárvilágát (Harkai Ákos felvétele)
Az érdeklődő gyerekek és felnőttek az Arcus tagjainak szakmai vezetésével fedezték fel a Topolyai-tó és a Betyár-völgy gazdag madárvilágát (Harkai Ákos felvétele)

Az Európai Madármegfigyelő Napok után az Arcus Környezetvédő Egyesület gőzerőkkel készül a Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozójára, melyet október 8-án és 9-én tartanak meg a Topolyai Művésztelepen. A rendezvény nyitott, az érdeklődőket szívesen várják a hallgatóság soraiba.