2024. április 20., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Kölök legyen a talpán, aki érti ezeket a felnőtteket! Tudom én, hogy tisztelni kell őket, de bölcsesség ide, élettapasztalat oda, néha bizisten dilisen viselkednek. Két évig azzal nyaggattak, hogy naponta többször legalább tíz percig mossuk a kacsónkat, most meg azt szajkózzák, hogy öt perc alatt mossunk meg mindenünket! És azt is legfeljebb kétnaponta egyszer tegyük! Mindezek után még képesek nekünk a logikáról szónokolni! Megáll az ész! A zősök szerint államvezetésünk sem dicsekedhet különösebb logikai felkészültséggel.
– Nem épp diplomáciai érzékre vall – csóválá a fejét atata –, azon a héten, amikor a Putykó atomfegyverekkel fenyegetőzik, a világ szeme láttára New Yorkban többféle dokumentumot aláírni a zorosz féllel, meg elkérkedni az instán, hogy az ámerikai bisztróban ruszki borscsot fogyasztottunk, ahogy azt a történelmi beszédeket mondó Vučko és a Tapsikoló Márkó tették.
– Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a céklaleves ukrán is lehet – pontosíta a muter.
– Nem a borsccsal van a gond, hanem azzal, amit adott esetben zimbolizál – magyaráza az öreg. – Úgy tűnik, a zoroszok akkor is számíthatnak Zerbiára, amikor mindenki más elfordul tőlük, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez kinek rosszabb: a zerbeknek vagy a ruszkiknak.
– Csak nehogy a keleti meleg egytálétel miatt elhidegüljön a viszonyunk a nyugatiakkal – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek. – Azt hallottam, hogy az Európai Parlament kérni fogja, hogy az EU függessze fel a csatlakozási tárgyalásokat Zerbiával, amíg az ország nem hangolja össze a külpolitikáját az unióéval, magyarán: nem vezet be zankciókat a ruszkiknak!
– Ezek szerint, az olasz választásokon kisült pizzához hasonlóan, a brüsszeli bürokratáknak a már emlegetett borscs is megakadt a torkán – szellemeskede amama. – A hír következtében máris megkezdődött az ujjongás, hogy végre megszabadulunk a Nyugat nyomásgyakorlásától.
– Nem tudom, hogy a lelkes ruszofilek tisztában vannak-e azzal, mennyire függünk az utált Nyugattól – vakará a fejét a fater –, és egy ilyen döntéssel a pénzügyi csapok is elapadhatnak.
– Azt tartja a népi bölcselet, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni – bölcselkede a Zacsek. – Úgy látszik, a külpolitika sem alapozható négy mankóra, bármennyire erőltetjük.
– A zoroszok sincsenek elragadtatva vezetőik politikájától – mondá az öreglány. – Nem fogadták kitörő lelkesedéssel a megkezdődött mozgósítást. Tömegesen hagyják el az országot.
– Már akik megtehetik – fűzé hozzá atata –, és van pénzük nem ritkán borsos árat fizetni az egyirányú repülőjegyért! A zegényebbek kénytelenek lesznek otthon maradni és harcolni.
– Nem véletlenül tüntetnek! – közlé a Zacsek. – Ám az se valami életbiztosítás, mert a letartóztatott tüntetőknek a fogdában kézbesítik a behívót, aki pedig megtagadja a szolgálatot, tíz évnyi börtönbüntetéssel néz szembe! Ott nyilván egy életre megüli a gyomrát a híg borscs.
– Nem csoda, hogy eljönnek onnan! – sóhajta a muter. – Ezzel csak az a baj, hogy felverik itt az ingatlanárakat. Belegrádban meg Noviszádon már az albérletek ára is az egekbe szökött!
– Messe az egész, Tematild! – legyinte az öreg. – Mennyi orosznak meg ukránnak kellene idejönnie, hogy felborítsa az ingatlanpiacot?! Sokkal inkább az van, hogy az itteni jómódúak ingatlanokba fektetik a pénzüket, mert nem bíznak sem a részvényekben, sem a bankokban, a lakástulajdonosok pedig ezzel a dumával emelik a lakbért. Ezért mentek fel az árak!
– Bizony, felmentek! – bólogata a Zacsek. – Nemcsak az ingatlanoké, hanem minden másé is. A napokban hallottam, hogy az ársapkák az alapélelmiszereken mindaddig maradnak, amíg tart a válság! És most úgy tűnik, hogy az még eltart egy ideig.
– Jobban örülnék annak, ha az árak stabilizálódnának – lamentála amama. – Vagy a bérek emelkednének. Mert így sajnos a zösszes pénzünk elmegy a hasunkra.
– Zerencsére hamarosan megalakul az új kormány, és minden gondot megold – heccelőde a fater. – Amikor még mindenki nyári időpontot emlegetett, én már akkor megmondtam, hogy mindenszentekre kapunk új kormányt. Emlékeztek? Egyre inkább úgy tűnik, úgy is lesz!
– Addig a törvényes határidő miatt is kénytelenek lesznek megalakítani – így a Zacsek. – Nem tudom, vicces vagy siralmas, hogy fél évvel a választások után sincs még új kormányunk!
– Pedig, ha az emlékezetem nem csal – spekulála az öreglány –, anno azt bizonygatták, hogy az aktuális kihívások miatt minél előbb meg kell azt alakítani.
– Most meg azt állítják, hogy az időszerű problémák kezelése miatt nem tudnak ezzel foglalkozni – élcelőde atata. – Akkor nyugatról fújt a szél, most pedig keletről fúj.
– No és addig még meg is számolnak bennünket – válta témát a Zacsek. – Az elkövetkező egy hónap alatt számba vesznek minden fontosnak tűnő adatot rólunk és a háztartásunkról.
– Ami untig elég ok volt arra, hogy a közösségi oldalakon az agyafúrt polgárok mindenféle összeesküvést véljenek felfedezni a megmozdulás mögött, és farkast kiáltsanak! – csipkelőde a muter. – Úgy tűnik, hogy az antivaxerek után az antinépszámlálók is megjelentek felénk!
– Még egy összeesküvés-elmélet a kínálatban – nyugtázá az öreg. – Az itt élők zömének ez a kedvenc szórakozása. A vakcinában csip van, a Föld lapos, a világot a háttérből egy titkos társaság uralja! Minden összeesküdött ellenünk! És most még jönnek a népszámlálók! Mi keresnivalójuk van nálam vadidegeneknek?! Miért kutakodnak a múltamban?! Visszaélnek az adatainkkal! Biztos az adóhivatal áll az egész mögött!
– Ez az az emberkategória, amely képviselőinek azt szoktam mondani: „Ha olyan messze laknál, amilyen hüje vagy, sose érnél haza!” – kuncoga a Zacsek.
– No de az már reális félelem, hogy a számlálóbiztosok behozhatják a házba a koronavírust – dünnyöge amama. – Mert annak ellenére, hogy a háború, a válság és az infláció árnyékában egyre kevesebb szó esik róla, a járvány még uopste nem múlt el!
– Mi több, a zakértők szerint az idén az influenza is erősebb lesz, mint az elmúlt években – ismerteté a fater –, merthogy nem hordunk már védőmaszkot, s így könnyebben terjed majd.
– Ne ijesztgess még te is, Tegyula, épp elég nekem a rémhírterjesztő média – hüledeze az öreglány. – Arról nem is beszélve, hogy a cérnagórai tengerpart után kissé sokkolóan hatott rám az itthoni őszi időjárás, mintha Londonba vitt volna a vonat: köd, eső, hideg… És ha arra gondolok, hogy az idei fűtés sokkal drágább lesz, mint a tavalyi, azonnal a rosszullét kerülget!
– Az a jó, ha drágább lesz, Tematild – érvele atata –, az azt jelenti, hogy van gáz, mert ha olcsóbb lesz, akkor az annak a jele, hogy didergünk.
– Na tessék! – borula ki a muter. – Jobbnál jobb alternatívák!
– Ne aggódjon, zomzédasszony – csillapítá az öreglányt a Zacsek –, azt mondják a meteorológusok, hogy visszatér a zép idő, nemsokára kezdődik a zanyósom időszaka: a vénasszonyok nyara!
– Felesleges most minden okfejtés, zomzéd – világosítá föl a Zacsekot atata. – Minden jel arra utal, hogy véget ért a nyári depi, és felváltotta őt az őszi.
– Ahogy mondod, Tegyula! – erősíté meg a muter. – Fő a változatosság!

Pistike, összeszámlálásra váró, energiatakarékos borscsfogyasztó