2024. április 18., csütörtök

Kezdődhet a fűtési idény

A városnak több millió euróra van szüksége az elegendő gázhoz és villanyáramhoz

Miloš Vučević polgármester pénteken ellátogatott az újvidéki Távfűtő Művekbe, és kijelentette: már szombaton megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy a vállalat beindítsa a fűtőrendszert. Hivatalosan október 15-én kezdődik majd a fűtési idény, ha azonban három napon keresztül este 9 órakor a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet adatai alapján a hőmérséklet Újvidéken nem éri el a 12 fokot, korábban is befűtenek. Úgy értékelt, hogy a szóban forgó vállalat sikeresen befejezte a távfűtő rendszer felújítási munkálatait.

– Minden kapacitást sikerült feltölteni, elsősorban az állam támogatásának köszönhetően. Ötezer létesítményben végeztek ellenőrzést, ezek közül kilencvenhét fűtőberendezésein észleltek szivárgást. Még egyszer felhívjuk a polgárok figyelmét arra, hogy az ellenőrzés nem a Távfűtő Művek feladata. A közvállalat, valamint a városi önkormányzat hatásköre csak a fűtőházakig, azaz az épületekben lévő pumpaberendezésig terjed, minden további berendezés épségéért, beleértve a radiátorokat is, a létesítmények tulajdonosai felelnek. A jelenlegi árak alapján, figyelembe véve az állami támogatást is, a fűtési idény során a gázhoz és a villanyáramhoz legalább 49 millió euróra lesz szükségünk. Tavaly ugyanerre a célra 35 millió eurót kellett szánni. Az újvidéki Távfűtő Művek újabb szerződési javaslatot kapott a Srbijagastól; a nemzetközi helyzet miatt minden összetettebbé vált – hangsúlyozta a polgármester.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Hozzátette, hogy az állam támogatásának köszönhetően a város elegendő gázzal rendelkezik.

– A közvállalat folyamatos kapcsolatban áll a hőerőművel. Amint ez a vállalat megkezdi teljes kapacitással a villanyáram termelését, sikeresen összekapcsolódhat majd a DTD-csatorna alatt futó fővezetéken keresztül a Távfűtő Művek rendszerével. Nagy szerencsénk, hogy a korábbi években sikerült felújítanunk a kapcsolt állomásokat a Nyugat és a Dél fűtőművekben, így további utánpótlásról gondoskodhatunk – magyarázta Vučević.

A látogatás során elhangzott egyebek mellett az is, hogy a jelenleg előrelátható körülmények  több mint ötezer közlétesítmény fűtését teszik lehetővé a városban. A polgármester kiemelte, hogy az újvidéki Távfűtő Művek közvállalat nem független a város költségvetésétől, így 2016 és 2019 között négy alkalommal is csökkentették a fűtés árát, ami összesen 16,5 százalékot tett ki. Szavai szerint mindez a közvállalat kiváló munkáját bizonyítja.