2024. április 19., péntek

Gazdagot és Sallóit is jelölték az MVP-díjra

A liga mindkét magyar játékosát, a Philadelphia Uniont erősítő Gazdag Dánielt és a Sporting Kansas szélsőjét, Sallói Dánielt is jelölték az észak-amerikai bajnokság (MLS) legértékesebb játékosának járó különdíjra. Az MLS a honlapján tette közzé a különböző díjak jelöltjeinek névsorát. A Landon Donovanról elnevezett MVP-címre pályázók sora 44 futballistából áll, köztük a két magyar támadóval.

A korábbi kispesti közönségkedvenc Gazdag – aki a Nemzetek Ligájában júniusban gólt lőtt az angolok otthonában 4:0-ra megnyert mérkőzésen – az MLS idei szezonjában eddig 32 mérkőzésen 19 alkalommal volt eredményes, és 9 gólpasszt adott. A góllövőlistán a harmadik helyen áll. A Gazdaghoz hasonlóan 26 éves Sallói, aki tavaly is jelölt volt az év legjobbja címre, a mostani kiírásban eddig 27 meccsen lépett pályára, s ezeken 7 gólt és 4 gólpasszt ért el.

A liga honlapja szerint a különböző díjakra a klubok jelölhették saját játékosaikat, csapatonként maximum két futballistát. A szavazáson a csapatok edzői és igazgatói, a liga játékosai, valamint a kijelölt szakírók adhatják le voksukat. A győztes kilétére jövő vasárnap derül fény.

Conte: Tiszteletlenek a találgatások

Antonio Conte, a Tottenham vezetőedzője elmondta, tiszteletlennek tartja azokat a találgatásokat, melyek szerint Massimiliano Allegri menesztése esetén visszatér a Juventushoz, és majd akkor dönt a londoni szerződéséről, amikor annak eljön az ideje. Az olasz szakember, aki 2011 és 2014 között háromszor is megnyerte a Serie A-t a torinói együttessel, tavaly november óta irányítja a Spurst, a megállapodása a mostani idény végéig szól.

Az olasz sajtó egy ideje arról cikkez, hogy Conte válthatja Allegrit a Juvénál, amely jelenleg csak a nyolcadik az olasz bajnokságban, a BL-ben pedig elvesztette első két csoportmérkőzését. „Ez tiszteletlen a Juventusnál dolgozó edzővel és velem szemben is – nyilatkozott Conte a szombati, Arsenal elleni észak-londoni derbi előtt. – Nincs megfelelő idő egy szerződés aláírására. A legfontosabb, hogy a klub és én is azt valljuk, együtt folytatjuk, és egy irányba haladunk” – tette hozzá az 53 éves tréner.

Lampard: Nyersek a Southgate-et érő kritikák

Frank Lampard, az Everton vezetőedzőjeként dolgozó 106-szoros angol válogatott szerint a szurkolók túl nyers kritikákat fogalmaznak meg Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal szemben, akit inkább támogatniuk kellene a november 20-án kezdődő vb-re való felkészülésben. Az angolok gyenge teljesítményt nyújtva kiestek a NL A divíziójából, miután a magyarokat is felvonultató csoportban mindössze három pontot szereztek, és négy góljuk mellé tízet kaptak.

„Nem mondom, hogy nem lehet kritizálni valakit, hiszen az angol szövetségi kapitányi poszt nyomással jár. Ha vannak konstruktív javaslatok, és az embereknek van véleményük, az nagyszerű, de közeleg a vb, és a felkészülés során jó lenne, ha mindenki Gareth és a csapat mögött állna” – jelentette ki a 44 éves szakember. Lampard emlékeztetett rá: a Southgate-et kritizálók gyakran azt hánytorgatják fel a kapitánynak, hogy „túl óvatos” stílusban közelíti meg a mérkőzéseket. „Emlékszem arra a fantasztikus francia válogatottra, amely megnyerte a legutóbbi vb-t anélkül, hogy kifejezetten szépen és látványosan játszott volna. A modern labdarúgásban nagyon sokféle edzői felfogás létezik, a győzelem pedig sokszor apró dolgokon múlik” – mondta az exközéppályás.

Mancini a 2026-os aranyat célozta meg

Roberto Mancini, az olasz válogatott szövetségi kapitánya az aranyérem megszerzését tűzte ki célul a 2026-os vb-n. A szakember egy római eseményen kiemelte: nem múlik el a csalódás érzése, amiért nem jutottak ki az idei, katari tornára. Hozzátette: végzik tovább a dolgukat, de decemberig nagyon fognak szenvedni. „Az a legjobb dolog, amikor nyerek a válogatottal, mert azzal egészen hihetetlen örömet tudunk szerezni az olasz embereknek. Sajnos, a vb-részvételre négy évet kell várnunk, de az a célunk, hogy megnyerjük a következő vb-t Amerikában” – nyilatkozta.