2024. április 25., csütörtök

Jégvágó, patkányfogó, lámpagyújtogató

Mesterségek, amelyek eltűntek a történelem süllyesztőjében

Napjainkban sok olyan munka van, ahol az embereket már különféle modern berendezések helyettesítik. Gondoljunk csak arra, hogy a fiákerek a taxit helyettesítették, ló vontatta kompokkal keltek át a folyókon, egykor postakocsi is volt, meg voltak olyan fiatal srácok, akik a vásárokra érkezők lovait őrizték, míg a gazda vagy vásárolt vagy éppen mulatott a kocsmában. A kocsmák mellett hatalmas istállók is voltak a lovak számára, mert gyakran ezek a vásárok eltartottak néhány napig is. Emlékezetes vásárokat tartottak erre felénk például Torontálvásárhelyen vagy az eltűnt bácskai falu, Nagyvölgy központjában is, ahol három kocsma várta a kofákat, a gazdákat meg a vásárlókat. De léteztek taposómalom-hajtók is. Ma is használjuk ezt a kifejezést, nem véletlen, egy nagyon nehéz munkáról van szó, hiszen az állatok, a szél vagy a víz helyett emberei erővel folyt a magok őrlése. Ez a foglalkozás annyira nem volt kellemes, hogy a viktoriánus Angliában bűnözőket büntettek azzal, hogy ilyen helyen kellett dolgozniuk. A következő felsorolásban több olyan munkát is láthatunk, melyek mára szükségtelenné váltak, a technika fejlődésével.

A BOWLINGBÁBU-FELÁLLÍTÓ

A kugli nagyon kevésben tér el a ma rendkívül népszerű bowlingtól. A kuglipályát lényegében jellemzően a falusi kocsmák mellett alakították ki. A döngölt földön kellett gurítani és feldönteni a bábukat. Ennek a játéknak a korszerűbb változata a teke. A teke már épített pályán, sokkal jobb körülmények között volt játszható, de a szabályok hasonlóak voltak. Aki kevesebb gurításból ledönti a golyókat, az nyer. A játékhoz bábuállítgatókra is szükség volt. Faluhelyen is tudni lehetett, kik azok, akik erre vállalkoznak, a városokban meg a pályákon fizetett gyerkőcök végezték ezt a munkát.

AZ ÉBRESZTŐK

Mi még talán emlékszünk arra, hogy ha utazni akartunk, vagy felhúztuk a csörgőórát, hogy időben felkeljünk, vagy később már telefonon is lehetett ébresztést rendelni. A technika elsöpörte mindkettőt. Ma már mindenki könnyedén megoldja maroktelefonjával az időben ébredését. De kétszáz évvel ezelőtt, mint annyi minden mást, ezt is emberek végezték. Az ébresztőket Angliában és Írországban fogadták fel az ipari forradalom végétől az 1920-as évekig. Tulajdonképpen megfizethető és megbízható emberi ébresztőórák voltak. A kopogtatók egy hosszú és könnyű botot használtak, amivel felzörgették az ügyfeleket a pontos időben.

A JÉGVÁGÓK

A jég évszázadokon át fontos kelléke volt a háztartásoknak, mint a tartósítás egyik alapvető kelléke, szükség volt a jégvágók munkájára, akik sokszor veszélyes körülmények között dolgoztak. Már a korai indiai, illetve az egyiptomi kultúrában is képesek voltak jeget előállítani. Tőlük kissé távolabb, Perzsiában pedig a yakh-chal, vagyis a jégverem terjedt el. Ez egy hagyma alakú épület volt, amely jóval a föld alatt végződött, és jég tárolására is alkalmas volt, mivel a levegő áramlását ügyesen használta ki. Évszázadokkal később a gazdag rómaiak és a görögök hóval és jéggel töltött házakat építettek, amihez az alapanyagot az Alpokból hozatták. Később, a 16. századi Itáliában éledt újjá a jég iránti rajongás, majd a franciák is a magukévá tették – náluk hamarosan a luxus és az extravagancia miliője társult hozzá. A szabadkai városháza alagsorában is volt egy jégverem. Ezzel hűtötték az épületet.

A PATKÁNYFOGÓK

A patkányfogó embereket Európában alkalmazták, hogy megakadályozzák az egyre növekvő patkánypopuláció túlszaporodását. A patkányfogó egy viktoriánus londoni foglalkozást takar. Mivel a város a 19. században hemzsegett ezektől a rágcsálóktól, azoknak, akik összeszedték őket, darabárat fizettek. Mivel kézzel volt a leggyorsabb, így fogdosták őket. Nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen az elszenvedett patkányharapások könnyen elfertőződhettek és halálhoz vezethettek.

LÁMPAGYÚJTÓ

A közvilágítás kezdetben olajlámpásokkal történt, amiket a főbb csomópontokon és a közbiztonság szempontjából fontosnak ítélt helyeken használtak. Az olajlámpák eleinte három-, majd négyoldalas üvegtestek voltak, bádogkalappal, ami megkönnyítette a kezelésüket. Ezeket a lámpásokat közvetlenül a házfalra, vagy alacsony faoszlopokra helyezték díszes lámpakarral, amit lámpavasnak hívtak. Újabb foglalkozás alakult ki: a létráját vállán cipelő lámpagyújtogatóé. Először Angliában működtettek városi gázzal lámpákat: 1806-ban alakult meg a National Light and Heat Company (Nemzeti Fény- és Hőtársaság), egy évvel később pedig a londoni Pall Mallon kigyulladtak az első utcai gázlámpák, amelyek hamarosan a kontinens nagyvárosaiban is elterjedtek. (Pesten és Budán 1777-től létezett közvilágítás, ám hiába volt a repceolaj-lámpák fénye gyenge, a városok tanácsai sokáig elutasították a gázvilágítás bevezetését. Budapesten 1856. december 24-én, szenteste gyulladtak ki az első gázlámpák.) Elektromos gyújtók nem lévén, a feladatot emberek végezték. Hosszú póznákkal felszerelve rótták az utcákat, a végére erősített rézkampóval kinyitották a gázvezeték kallantyúját, s az ugyancsak a pózna végén lévő borszeszlángba itatott kanóccal lángra lobbantották a kiáramló gázt.
A mesterség nem tűnt teljesen el, mert a fehéroroszországi Breszt városának egyik „látványossága" a 2009 óta hivatalosan foglalkoztatott lámpagyújtogató, aki mindennap meggyújtja a város bevásárlóutcájának kerozinlámpáit.

A SÍRRABLÓ

A 19. században az egyetemek sírrablókat béreltek fel, hogy kiássák a sírból a holttesteket, hogy az orvosnövendékek tudják gyakorolni az anatómiát. Leonardo da Vincihez szokás kötni a legelső boncolásokat a XIV. századból. Feljegyzései alapján legalább ötven hullát boncolt fel művészi és természettudományi érdeklődésből, természetesen titokban és éjszaka, hiszen akkor az egyház szigorúan tiltotta az ilyesmit. A reformáció után az anatómiának is nagyobb tere nyílt Európában. 1543-ban adta ki Vesalius híres anatómia tankönyvét az emberi test szerkezetéről. Később aztán Padovában, Leidenben, Rotterdamban, Londonban és Európa több egyetemi városában „anatómiai színházak” jöttek létre. Talán ennek emlékét őrzi a „műtő” angol kifejezése: „operating theatre”. Ezek az egyetemek egészen a XIX. századig alkalmaztak hivatalos sírrablókat, akik friss hullákkal látták el a kíváncsi orvostanhallgatókat.