2023. február 5., vasárnap

Oskolák a Végvidéken I.

Iskolatörténetünk néhány fejezete

Iskolaév kezdetén, ha visszatekintünk az időben, biztatást és bátorítást meríthetünk a kiváló elődök munkáiból. Másfél évszázad kiváló pedagógusai, tudós tanárai szolgálnak útmutatásul az új nemzedékek neveléséhez – tanácsaikra a Végvidéken mindig is nagy szükség volt. Láng Mihály pancsovai polgári iskolai tanár 1891-ben Az iskola és nemzetünk geniusza címmel a Délmagyarországi Tanítóegylet temesvári, 25 éves jubiláris közgyűlésén tartott előadásában – munkája még ugyanabban az évben Pancsován Koszanics Miklósnál nyomtatásban is megjelent – a nemzetépítés elkötelezett kiválasztottjainak nevezte a pedagógusokat. Tanulmánya végén Nagyságos Steibach Antal királyi Tanácsos Úrnak, Torontálmegye Tanfelügyelőjének Nagy-Becskereken címmel külön fejezetben köszönte meg a vármegye minden tanítójának nevében, hogy hűséges atyja, védője és oltalmazója a magyar oktatásnak. Az oskolaügyek intézőinek köszönhető, „hogy minden tanító boldog, ha iskolájának küszöbét átlépi. Ennek kell tulajdonítaniuk azt, hogy megyénk népoktatásügye a magyar nemzeti nevelés tekintetében oly szilárd alapokat nyert. Nagyságod érdeme, mert a torontálmegyei tanítóságot Nagyságod vezérlé a czél felé.” Majd hozzátette: „Igazán szerencsésnek érzem magamat, hogy a torontálmegyei önérzetes, szabad gondolkodású, az érdem előtt mélyen meghajló, nagy tanítótestülethez tartozom. Kelt Pancsován, 1891. augusztus 10-én, Láng Mihály.”

A pancsovai tanár a magyar népoktatás fölvirágoztatásáért a kiegyezést követő nemzeti újjászületés korában tett immár két évtizedes erőfeszítések eredménye fölött tarthatott boldog széttekintést és megelégedett számvetést. Tanártársa a fehértemplomi főgimnázium tanára, Still Nándor, már 1878-ban így fogalmazott: a magyar kormány a tanodák megalapításával és fejlesztésével azt akarja, hogy az intézetek a vidék ifjúságának a tudományokban való képeztetéséről gondoskodjanak. A magyar iskolák szerte az országban nemzeti missiót teljesítenek, melynek lényege, hogy „hazafias gondolkodást és érzelmeket öntsenek a fiatal szívekbe, és mindenekelőtt a haza nyelvére tanítsák az ifjakat. E missió teljesítéséhez a tanári személyzet minden egyes tagjának egyaránt hozzá kell járulnia, a vele járó terhekben egyformán kell osztozkodnia.”

A rendszeres népiskolai oktatást a Délvidéken csak a XVIII. század második felének derekán, Mária Terézia uralkodása alatt kezdték megszervezni, amikor a Ratio Edikationis (1777) – már egységes tanrendszer mentén – Magyarországon is az államhatalom befolyása alá igyekezett vonni az iskolák működését. Tordai György – pancsovai főgimnáziumi tanár – A nyilvános népoktatás kezdete és szervezése Végvidékünkön című tanulmányában írta meg a török uralom alól fölszabadult vidék újjászületésének történetét. Vad, komor, félelmes tartományt hagyott maga után a török. „És amily elvadult volt a föld, éppoly tudatlanok, elvadultak voltak gyérszámú lakói is.” Délmagyarországot azonban nemcsak a török veszítette el, két évszázad rettenetes megpróbáltatásai során elveszett az anyaország számára is. A visszahódított Délvidék katonai és polgári kormányzásával a bécsi udvar Temesvár elfoglalása után a leleményes eszű, ritka szervező-képességgel megáldott, és hozzá jellemes hivatalnokként ismert Mercy Kolos Florimund grófot bízta meg. Tordai György szerint jobbat, alkalmasabbat alig lehetett volna kiszemelni „azon tartomány kormányzására, amelyben az anyagi és szellemi haladásnak nemcsak szükséges tényezői, de még előfeltételei is hiányoztak, amelyet tehát a vadonból újjá teremteni kellett”.

Az újjáteremtés szorgalmas munkája a Végvidéken a jezsuiták által 1717-ben Temesvárott alapított kollégiumában megszervezett rendszeres „felsőbb oktatással” kezdődött, és folytatódott azon általános iskolai rendszer megalkotásával, amelyet Mária Terézia az ausztriai örökös tartományok összes népiskolái számára 1774. december 6-án Allgemeine Schulordnung für die deutschen Normal-, Haupt- und Trivialschulen in sämmtlichen Kais. Kön. Erblanden címmel adott ki, és amely rendszer nagyon sokáig, évtizedeken át a népoktatási törvényt pótolta. Ezt az iskolai rendszert tették később kötelezővé Bács-Bodrog vármegye és a Temesi Bánság, illetőleg a katonai határőr-területek összes iskolái számára is. Tordai György szerint a Bécsben kibocsátott rendeletek már kezdettől fogva „nem csupán a nép nevelésének és oktatásának emelésére, hanem egyszersmind a nemzetiségeknek tervszerű és fokozatos elnémetesítésére is törekedtek, éspedig nemcsak a népiskolákban, hanem az akkor még egyetlenegy bánsági középiskolában, a jezsuiták temesvári gymnasiumában is”. Szabadkán az 1793–1794-es tanévben három grammatikális osztály működött, amely az 1794–1795-ös tanévtől kezdve éves növekedéssel alakult át ötéves gimnáziummá, így 1796. február 22-én Sümegi Ferenc ferencrendi szerzetes már a teljes vertikumában működő intézmény vezetőjeként foglalta el az igazgatói posztot.

Az iskolák terén lényeges változást csak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, még inkább az önkényuralom évtizedeit követő 1867-es kiegyezés hozott, valójában Magyarország iskolái ekkor váltak nemzeti nevelőintézetekké. Az átalakulási folyamatok szerint a pancsovai iskola, amely 1842-ben a három osztályú Oberschule-ként működött, 1851-ben négy osztályos Unterrealschule-vá alakult át, ebből az 1863–1864. tanévben Keis. Kön. Oberrealschule lett, ami azután az 1872–1873. tanévvel a M. k. állami főreáliskola nevet kapta, és ebből lett az 1881–1882. tanévvel M. k. állami reál-gimnázium, amely az 1888–1889. tanév óta M. k. állami főgimnáziumként folytatta munkáját.