2024. március 29., péntek

Zelenszkij: Kijev NATO-tagságért folyamodik

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy Ukrajna kérelmet nyújt be arra, hogy gyorsított eljárásban csatlakozhasson a NATO-hoz.

Erről az ukrán államfő hivatalos honlapján és a közösségi oldalain tájékoztatta a közvéleményt. „De facto már végigjártuk a NATO-ba vezető utat. De facto már bizonyítottuk, hogy kompatibilisek vagyunk az észak-atlanti szövetség szabványaival. Bízunk egymásban, segítjük egymást és védjük egymást. Ez az észak-atlanti szövetség. De facto" – fogalmazott Zelenszkij.

Hozzátette, hogy Ukrajna pénteken benyújtja kérelmét, amivel jogi értelemben is megpályázza a NATO-tagságot, és kéri a gyorsított eljárás alkalmazását.

Továbbá megjegyezte, hogy a gyorsított eljárás azért is lehetséges, mert ebben az évben Finnország és Svédország „tagsági akcióterv” nélkül kérte felvételét a katonai szövetségbe.

Zelenszkij azt is mondta, hogy Kijev hajlandó tárgyalni Moszkvával, de csak akkor, ha már nem Vlagyimir Putyin lesz az orosz elnök.
Az ukrán elnök a bejelentést nem sokkal azután tette meg, hogy Moszkvában az orosz elnök bejelentette az Ukrajnától elfoglalt megyék – Herszon, Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja – Oroszországhoz csatolását.

Az annektálást azután véglegesítették, hogy a négy, orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régióban kirakatnépszavazásokat tartottak arról, hogy az ott élők Oroszországhoz akarnak-e tartozni. A nemzetközi közösség nem ismeri el legitimnek ezeket a referendumokat.