2024. március 29., péntek

Lelki válságok kezelése

Kárpát-medence szintű Mentálhigiénés Hálózatépítő Konferencia a VM4K társszervezésében

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató és Kulturális Központ 2019 óta ad otthont a budapesti székhelyű Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar székhelyen kívüli, nagy népszerűségnek örvendő mentálhigiénés, segítő szakirányú továbbképzésének. Az egyetem és a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont által évente kerül megszervezésre a Mentálhigiénés Hálózatépítő Konferencia, amelyet minden évben Kárpát-medence más-más helyszínén tartanak meg. Kárpátalja, Felvidék, Magyarország és Erdély után az idén Szabadkán rendezik meg október 6-a és 8-a között, a VM4K társszervezésében. A konferencia címe A megújulás ajándéka, az előadások pedig nyitottak az érdeklődők számára. Az esemény három helyszínen fog zajlani, a Városháza dísztermében lesz a megnyitó, szekció és plenáris előadások, az egyéb műsorok pedig a Pátria Hotelben és a VM4K termeiben.

Az eseményről dr. Grezsa Ferenc pszichiátert, egyetemi tanárt, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott tanszékvezetőjét kérdeztük.

Folyik a képzés a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

Folyik a képzés a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

– A Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiéné szaka húsz éve működik. A kezdettől fogva  célja volt kiépíteni egy Kárpát-medencei, szakemberekből álló, magyar, lelki segítő hálózatot, amely egyebek közt kapcsolati, életvezetési problémákkal küzdő embereken tudna segíteni, humán alapon. Ennek első lépése az volt, hogy a kiemeltebb magyarlakta régiókban olyan másoddiplomás képzéseket indítsunk el, amilyenek a székhelyen, Budapesten is zajlanak. Három éve Vajdaságban, Szabadkán is folyik ez a program. A két évtized alatt, megközelítőleg kétezer fő végezte el, és szerzett mentálhigiénés szakemberi oklevelet. Őket próbáljuk hálózatba szervezni, hogy tudjanak egymásról. A hálózatépítés egyik módszere, hogy évről évre konferenciát szervezünk, amelyre Magyarország, Erdély, Kárpátalja és Felvidék után, nagy örömünkre Szabadkán kerül sor. Ez lesz a hetedik ilyen jellegű konferencia. Erre az ad alkalmat, hogy már végzett az első szabadkai évfolyam, most kezdődött a második évfolyam képzése, tehát itt is létrejött az a szakemberbázis, amelyik készen áll arra, hogy megszervezze a konferenciát és fogadja Kárpát-medencei kollégákat. Megközelítőleg százhúsz főre számítunk. A válsághelyzettel sújtott évekből kiindulva lényegében arról lesz szó, hogy szakemberként ki-ki a saját területén hogyan találkozik az aktuális problémákkal, és hogyan tudják segíteni a rájuk bízottakat. Arra buzdítjuk az érdeklődőket, hogy vegyenek részt az előadásokon – hallottuk dr. Grezsa Ferenctől.

Kosányi Tamás, a VM4K szakmai referense arra tért ki, hogy az új évfolyam huszonhat fős, a képzés minden évben nagy népszerűségnek örvend, és már az első évfolyamra is túljelentkezés volt.