2022. december 6., kedd

Felújítások a Partizanban

Korszerűsödik az óbecsei sportinfrastruktúra

Az óbecsei önkormányzat 2020-ban vette át a DTV Partizan hatásköreit, tehát már jogi alapja is van arra, hogy jelentős beruházásokat valósítson meg ebben a sportlétesítményben. Nemrégiben a DTV Partizan udvarában lévő kispályás labdarúgópálya egy részét mesterséges burkolattal újították fel, sikerült kicserélni a kerítést és a sérült fémrészeket. Ennek értéke 900.000 dinár volt. Dane Mandić, a Községi Tanács ifjúsággal és sporttal megbízott tagja elmondta, hogy magát a játékfelületet várhatóan tavasszal újítják fel. Elmondása szerint a beruházás mintegy kétmillió dinárba kerül, és a tervek szerint a helyi önkormányzat a tartománytól vagy a köztársaságtól kérne anyagi támogatást a projektum megvalósításához.

– Lecseréltük a kispályás labdarúgópálya egy részét, mesterséges burkolat került rá, illetve a fa- és a fémkonstrukciók is fel lettek újítva. További célunk felújítani és felfrissíteni a műfüves részt is, de ennek megvalósításához sok pénzre lenne szükség. Árajánlatokat kértünk és kaptunk több olyan cégtől, amelyek ilyen pályák felújításával foglalkoznak, mintegy kétmillió dinárra becsülték a további munkálatokat. Remélem, hogy sikeresen megoldjuk a problémát, de ez kihívás lesz számunkra. Biztos vagyok benne, hogy a tartományi vagy a köztársasági szervek a segítségünkre lesznek. Nagyon fontos ez számunkra, hiszen a fiataloknak biztonságos hely kell az edzésre, a sportolásra – mondta Mandić.

A sportlétesítményben folyamatban van a pálya elavult világításának ellenőrzése és cseréje is, ami pedig a belső munkákat illeti, az önkormányzat jövőre saját forrásból újítja fel a DTV Partizan illemhelyeit – jelentette be Mandić.

– Fontos hangsúlyozni, hogy a sportinfrastruktúránk évről évre korszerűsödik, egyre több anyagi eszközt fektetünk be abba, hogy a gyerekek, a fiatalok és a sportkedvelők megfelelő helyen és biztonságosan tudjanak kikapcsolódni és edzeni. Az elmúlt évek során, amióta az épület a községi önkormányzaté lett, lecseréltük a belső megvilágítást, illetve a fal külső burkolata is felújult az utcáig. A következő időszakban szeretnénk az udvar jobb oldalán beépíteni azt a kihasználatlan területet, ahova röplabda- vagy kosárlabdapályát építenénk – fejezte be Dane Mandić.