2024. április 23., kedd

Temetkezési múzeumot létesítene Adán

Poják János adai temetkezési vállalkozó több mint fél évszázada gyártja, gyűjti a gyászszertartáshoz szükséges kegytárgyakat

Az újonnan gyártott vagy a régi időkben használt ravatalozó kegytárgyaktól a lovas halottaskocsiig sokféle temetkezési kellék megtalálható Poják János adai temetkezési vállalkozónak, a Requiem cég tulajdonosának eszköztárában, illetve gyűjteményében. A kántor, bútorasztalos, temetkezési kellékeket gyártó és dekoratőr végzettségű Poják János 1967-ben nyitotta meg temetkezési vállalkozását, amely az idén ötvenöt éves. A 79 éves vállalkozó ezzel a tartomány legrégebbi magániparosának számít, valamint a temetkezési szakma egyik legidősebb szaktekintélye és művelője a környéken. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg katolikus, pravoszláv, református, nazarénus és kommunista temetkezési kelléket gyűjtött össze, amelyek felhasználásával szeretne egy kegyeleti múzeumot létesíteni Adán, amennyiben ehhez sikerül találni támogatókat és megfelelő helyszínt.

Poják János a múlt század hatvanas éveiben kezdte el összegyűjteni a kommunista hatalom által kisemmizett nagyiparosoktól, magánvállalkozóktól, illetve hozzátartozóiktól azokat a temetkezési kellékeket, amelyeket sikerült eldugni és megőrizni az államosítástól.

– A hatvanas években még nem volt távoli a felszabadulás, amely után államosították a földeket és az üzemeket. Javarészt még éltek a konfiskálást elszenvedő emberek, már akit közben nem vertek agyon, mert az is bűn volt, ha valakinek volt vagyona. Én akkoriban kántor voltam, és jártam a temetésekre búcsúztatni. Olyan sikerem volt a halotti búcsúztatókkal, hogy Újvidéktől Szabadkáig, valamint Bánátba is elhívtak búcsúztatni. Mindenhol megkérdeztem a temetésen az idős néniktől, hogy ki volt régen a koporsós a környéken. Ha éltek, akkor megismerkedtem velük – mesélte Poják János. – Volt olyan, akinek sikerült eldugni angyalkát, szenteltvíz- és gyertyatartót, feszületet vagy más kelléket. Volt olyan, akinek sikerült elrejteni a halottaskocsit is. Én így ezeket a temetkezési kellékeket összevásároltam annyiért, amit kértek érte. Volt, aki ideadta ingyen, örömében, hogy tegyem tönkre az állami temetkezést. Volt, aki jó alkalmat látott benne, és jól megkérte az árát. Emlékszem, egy vasárnap elmentem Szabadkára, és felkerestem három ilyen embert. Volt egy nagy méretű családi autóm, azt úgy megpakoltam a tőlük szerzett kegytárgyakkal, hogy az ég felé meredezett az orra – mesélte Poják János.

A temetkezési vállalkozó az évek során sok régi kegytárgyat összegyűjtött, amelyeket felhasznált a ravatalozásoknál is. A saját maga gyártotta koporsók, valamint más temetkezési kellékek mellett készíttetett ravatalozási textíliákat és berendezéseket is. Megjegyezte, hogy egy teljes ravatalozási textília hímzéséért, amihez biztosította a fekete anyagot és cérnát, egy lánc föld árát fizette ki egy moholi asszonynak. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek során sokféle temetkezési kegytárgy gyűlt össze nála a helyi vallási felekezetek temetési szokásainak megfelelően, és ezek kiállításával szeretne létrehozni egy kegyeleti múzeumot Adán.

– Tudomásom szerint Európába két kegyeleti múzeum van, Budapesten és Bécsben. A budapestiben jártam, a bécsiben nem tudom, hogy mi látható. A budapestiben volt egy szekér, egy nagy fekete ruha, fehér kereszttel, illetve két-három régi koporsó. A rendelkezésemre álló temetkezési kegytárgyak mennyisége és sokfélesége alapján szerintem az általam berendezett múzeum anyaga biztosan vetekedne a budapestiével. Sokféle ravataldrapériával és kegytárggyal rendelkezem, van díszőrségi egyenruhám, alabárdom és lovas halottaskocsim. Van a katolikus, a pravoszláv, a református, a nazarénus szokásoknak megfelelő ravatalozási kegytárgyam. Sőt, a kommunista szokásnak megfelelő is, ami piros színű. A ravatalok egyébként különböző színűek lehetnek az életkor szerint, a gyerekeknél világoskék, a fiataloknál kék, a középkorúaknál lila, az időseknél pedig fekete. A házi ravatalozáshoz szükséges teljes garnitúrával rendelkezem a vallási felekezetek temetési szokásainak megfelelően. Megemlítettem a tervem a kegyeleti múzeum létrehozásáról az adai tájház gondnokának, hogy ott esetleg helyet kaphatna. Érdekesnek találta az ötletet, de hely hiányában csak a halottaskocsit lehetne elhelyezni náluk a fészerben. Kellene építeni egy nagy termet, ahova ezeket a kegytárgyak berakhatnánk. Mondtam neki, hogy esetleg pályázat útján meg kellene próbálni. A tájháznál van porta, ott meg lehetne építeni. Ha valaki segítene, és meglenne az épület, akkor rögtön bezárnám a céget, és összeszedném a temetői ravatalozóból, a padlásról és az üzletből a kegytárgyakat, és egy hét alatt ingyen berendeznénk. Ha valaki ezt érdekesnek tartja, akkor Adán létrehozhatnánk. Már javasolták, hogy a kegytárgyakat ajándékozzam a zentai múzeumnak, de azt mondtam, hogy nem adom, mert ez Adán jött létre. Ha az adaiaknak kell, akkor elkapják, ha nem, megy a szeméttelepre – nyilatkozta Poják János.