2022. december 8., csütörtök

A felrázás megkezdődött

Ezen a héten a női kézilabdában a válogatottaké a főszerep, az Uroš Bregar által összehívott szerbiai csapat pedig Romániába utazik, ahol mától kezdődően egy barátságos minitornán, a Kárpátia Kupán vesz részt. A csapat a három nap során a házigazdák mellett Ausztriával és a világ élvonalába tartozó Spanyolországgal mérkőzik meg, de a fő cél persze nem az itteni győzelem, hanem a november 4-én startoló Európa-bajnokságra való felkészülés. Régen volt már együtt a válogatott, Bregar pedig az új játékosok beépítésére használja majd a besztercei tornát. A szlovén kapitány egyengette azt a fiatal és új játékosokra épülő csapatot is, amely a júliusi Mediterrán Játékokon bronzérmet szerzett, és közülük többeket letesztel most az első számú válogatottban – itt kiemelte a kapus Jelena Đurašinovićot, valamint Edita Nukovićot és Katarina Bojičićet.

A Szlovénia, Montenegró és Észak-Macedónia közös szervezésében zajló Eb első csoportkörére a szerb válogatott majd Celjébe utazik, ahol a rendkívül nehéznek ígérkező B csoportban a dánok, a svédek és a házigazdák ellen kell majd kiállniuk. Bregar már csak nevet azon, hogy amióta tavaly átvette a válogatott irányítását, rendre összehozza őket a sors hazájával, Szlovéniával, amelynek csapatát a váltás előtt hat éven át irányította is, így jól ismeri az ottani viszonyokat. A tavalyi világbajnokságon sikerült ellenük győzni, és nem kizárt, hogy most a két délszláv nemzet összecsapása a továbbjutásról dönt majd.

Szerbiának az egy évvel ezelőtti vb-n a középdöntős csoport jelentette a végállomást – összességében a 12. helyen végeztek a lányok –, míg a legutóbbi, két évvel ezelőtti Eb-n egy balszerencsés körbeverés után már az első fordulóban kiestek, és a 13. pozícióban rangsoroltak a végső erősorrendben. Vajon a vérfrissítésen áteső csapatnak sikerül visszaküzdenie magát a kontinens tíz legjobbja közé?