2024. március 29., péntek

Címszavak a készülő Lószerszámlexikonból

BRECHT, BERTOLT – Német költő, drámaíró és rendező (1898–1956), az ún. epikus színház megteremtője, cápák rágószervének kiváló ismerője, egyben cinikus szájsebész, szükség esetén radikális kommunista  műfogsor: „Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik, hogy főbe lőjék őket” – nyilatkozta kellő feketehumorral a sztálini terror első áldozatairól.

FOUCAULT, MICHEL – (1926–1984), nagy hatású baloldali, francia filozófus, ifjúkorában az öngyilkosság kultuszának híve, később szadomazochista. Tunéziai kiskorúakkal folytatott állítólagos szexuális cselekményeiről Guy Sorman irodalomkritikus nyilatkozott, azt állítva, hogy minderről az egész francia sajtó tudott, de hallgatott. „Erről senki nem akart írni, mert Foucault volt a filozófuskirály, olyan volt ő Franciaországban, mint az istenünk.” Különben is francia baloldali lelkekben a jakobinus terror óta királyokra és istenekre állandó a hiánypótló igény.

FOUCHÉ, JOSEPH – (1759–1820) Gyűlölt és csodált klasszikus francia politikai ragadozó, a hálátlanság, a képmutatás és a hitszegés gátlástalan nagymestere. Állítólag tőle származik az „együtt kell üvölteni a farkasokkal” szállóige. Ifjúkorában papi szeminarista, később vallásüldöző, a forradalom győzelme után a Konvent tagja, kezdetben girondista, később Hébert radikálisaival tart, a lyoni tömegterror egyik szervezője és végrehajtója, utóbb szembekerül Robespirre-rel, majd elárulja, akárcsak később az így hatalomra került Direktóriumot is – amelynek rendőrminisztere – Bonaparténak. Ezt a posztot Napóleon uralkodásának minden szakaszában megtartja, sőt egy ideig a Bourbon-királyság visszaállítása után is. Miután nyilvánvalóvá válik XVI. Lajos halálra ítélésében (1792) játszott szerepe, Metternich osztrák kancellár megértő kebelén keres és talál menedéket. 

FRANCO, FRANCISCO – (1892–1975), konzervatív szélsőjobboldali spanyol katonatiszt, a polgárháborúban (1936–1939) a jobboldali erők vezére, majd Spanyolország állam- és kormányfője, kemény kezű diktátora, aki nemcsak politikai ellenfeleit üldözte kíméletlenül, de elnyomta a nem spanyol,  elsősorban a baszk és katalán népcsoportok autonomista és függetlenségi törekvéseit is. A szocialisták kezdeményezésére a spanyol parlament döntést hozott, hogy földi maradványait eltávolítják a polgárháború áldozatainak mauzóleumából, az exhumálásra és az újratemetésre 2019. október 24-én került sor. Ezzel párhuzamosan az „egy király, egy cigány” hagyományos politikai gyakorlata alapján súlyos börtönbüntetésre ítéltek kilenc katalán politikust, mert 2017-ben népszavazást szerveztek Katalónia függetlenségéért.

GDP – Bruttó hazai terméknek is nevezett varázsszó, a gazdaságok termelési mérőszáma. David Cameron egykori brit miniszterelnök szerint (2010) a GDP-t „emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek”. Ebből következik, hogy Ukrajna, vagy bármely más állam háborús romba döntését nemzetgazdasági jótéteményként célszerű felfognunk és elfogadnunk. Közgazdászok körében szakmai vita tárgyát valójában már csak olyan apró részletek képezik, hogy pl. a koporsókat fogyasztási vagy beruházási javakként kell-e elkönyvelni.

GENDER – Az USA egyetemeiről terjesztett neoliberális újmicsurinizmus terméke (→MICSURIN), a társadalmi nem nemzetközi elnevezése, szemben a hagyományos biológiai nemmel. Új áltudományos érdekcsoportok és politikai hatalmi körök által bírálhatatlan dogmává emelt ideológiai kulcsfogalom, „mely a nemet egy folytonos, szubjektív érzésektől függő konstrukcióként értelmezi” (Nüsslein-Volhard Nobel-díjas német biológus), amelynek értelmében mindenki olyan nemű, amilyet éppen választ vagy kitalál magának.

GONDOLATCSENDŐRSÉG – Egyelőre még titokban tartott újbeszél kifejezés, ideológiai védőszentjük neve után eredetileg: GENDER-MARIE ← Gendarmerie (fr.)

HAYNAU – A történeti zoológia szerint a hiénafélék családjába tartozó dögevő ragadozó, általában a barna, a csíkos és a foltos alcsoportoktól is megkülönböztetik: bresciai hiéna (The Hyena of Brescia); 1849-ben Észak-Itáliában, majd Magyarországon pusztított, ahol Pétervárad védőire is igen fájt a foga; később, immár Josef Franz osztrák főidomár által domesztikált állapotban elkószált Londonba vásott rágószerveit gyógyítani, ott azonban a védett vadak iránt érzéketlen járókelők kis híján agyonverték.

JÓNÁS – Bálnabarát ószövetségi próféta, szatíraírók és karikatúrarajzolók titkos védőszentje. Egy töklevél árnyékából várja Ninive pusztulását, ehelyett a számára árnyékot nyújtó növény pusztul el, ami a Biblia szerint férges volt, de nem génkezelt.

JUNCKER, JEAN-CLAUDE – (1954–), a szesztestvérek rendjéhez tartozó isiászbarát politikus, luxemburgi miniszterelnök (1995–2013), az Európai Bizottság elnöke (2014–2019), Románia Csillaga (érdemrend). „Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökként akadályozta meg az adóelkerülés ellen tervezett európai lépések meghozatalát – az Európai Bizottság elnökét érintő legújabb botrányt német diplomáciai iratok kiszivárogtatásával közölte az NDR közszolgálati rádió.” (hvg.hu, 2017. január 3.) Juncker és cinkosai megúszták, a kiszivárogtatókat viszont felfüggesztett börtönre ítélték. Későbbi hasonló botrányait keresztényszociális néppárti alázattal, rutinosan kezelte, maga mögött tudva az EU meghatározó politikusainak érdekérvényesítő baráti jóindulatát.

KAHLENBERG – Hegy az osztrák főváros külterületén. Közelében 1683. szeptember 12-én Sobieski János lengyel király felmentő csapatai megsemmisítő vereséget mértek Kara Musztafa török nagyvezír Bécset ostromló seregére. A harcok azonban több mint háromszáz év múltán kiújultak, és immár magában a fővárosban, mi több, a városházán zajlanak.  „Az osztrák és a lengyel közvéleményben is felháborodást keltett, hogy Bécs szociáldemokrata-zöld városvezetése meg akarja akadályozni Sobieski János lengyel király szobrának felállítását, noha arról már 2013-ban döntés született, és a szobor el is készült. (…) A szociáldemokrata városatya, Ernst Woller közölte, új szoborra írnak ki nemzetközi pályázatot, a lengyel Czeslaw Dẑvigej alkotása ugyanis ’nem felel meg a modern standardoknak’ és ’törökellenes’ felhangja van. A lengyel művész szerint ilyesmiről nincs szó, egyáltalán nincsenek az alkotáson török vagy iszlám szimbólumok, egyszerűen csak ’valakik nem akarják, hogy felállítsák a szobrot.’” (Magyar Hírlap, 2018. szeptember 1.) 

KAJMÁN – 1. Dél-Amerikában élő hüllő, a krokodilok rendjébe tartozó alligátorféle, húsevő. 2. Az Egyesült Királysághoz tartozó, hasonló nevű szigetcsoport, kedvelt Karib-tengeri adóparadicsom sok hússal.

KAPPANHÁGÓ – Koppenhága nyelvújítás kori magyar neve (← kappan: tyúk hízásra fogott herélt hímje).

KURZ, SEBASTIAN – 2017 és 2019, majd 2020 és 2021 között osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke. Bevándorláspolitikai szigorításait a baloldali és a liberális ellenzék folyamatosan támadta, végül hatékony ügyészi támogatással és korrupciós vádakkal sikerült lemondásra és a politikai életből való végleges távozásra kényszeríteni.  Az osztrák történetírásban ennek az időszaknak a neve várhatóan  a „Kratkii Kurz”  lesz.

LA CABAÑA – Kubai börtön. A forradalom győzelme után Ernesto Che Guevara „államügyész” hivatala, „ott mindig sok a kivégzés, főleg demokratának megmaradt egykori fegyvertársai az áldozatok” – írja Pascal Fontaine történész, aki kérlelhetetlenségének jellemzésére a kubai forradalmár egykori harcostársát, Régis Debrayt idézi: „Nem Fidel, hanem ő találta ki 1960-ban a Guanaha-félszigeti , első ’javító munkatábort’ (mi úgy mondanánk, kényszermunkatábort).” 

LUMUMBA FOGA – Aranyfog, mely Patrice Lumumbának, Kongó első kormányfőjének meggyilkolása, testének feldarabolása és savban történt szétmaratása (1961) után a gyilkosságban bűnrészes belga rendőrfőnök tulajdonába került. „Lumumba lánya 2019-ben azt kérte Fülöp belga királytól, hogy segítse azt visszajuttatni ősei földjére.” (Euronews, 2022. június 27.) Ezt követően a fog visszaadására három évet kellett várni. A belgáknak a feldarabolás és az eltüntetés szemmel láthatóan sokkal gyorsabban ment, bár, érdekes módon az arany megmaradt.

MAINSTREAM – Kötélverő szakszó: fősodor. Amerikában és Nyugat-Európában azon értelmiségi társadalmi rétegek tagjai, akik „menők” a művészet, a tudomány, a szórakoztatóipar, a politika világában, és képzelt vagy valós súlyuknál fogva saját céljaiknak megfelelően befolyásolják a közvéleményt és a hatalmi viszonyokat. Miután nem köszöntött be a neoliberális édennek tételezett „történelem vége”, belőlük és általuk sodortatnak az akasztott emberek házában már jól ismert kötelek.

MCCAIN, JOHN SIDNEY – (1936–2018). A vietnami háború hős veteránja, öt évig volt hadifogoly, miután  1967-ben repülőgépét Észak-Vietnam fővárosa, Hanoi amerikai bombázása során lelőtték. Később szélsőséges militaristaként hírnevet szerzett arizonai republikánus szenátor, 2013-ban, szarkeverési céllal, következményei folytán azóta is eredményesen bűzölgő beszédet mondott a kijevi Majdan téren.

MICSURIN, IVAN VLAGYIMIROVICS – (1855–1935). Valójában jámbor, szorgalmas vidéki  orosz gyümölcsnemesítő, akinek – látva sikereit, hiszen keresztezéssel több mint 300 új növényt alkotott – hóna alá nyúlt a szovjet sztálinista politika, tudományos bálványt kreált belőle, a fajok keresztezésére vonatkozó elméleti fejtegetéseit ideológiai tabuként bírálhatatlanná tette, és felhasználta a genetikai kutatások ellen.  Ezzel Sztálin és csapata elévülhetetlen szolgálatot tett az egyetemes (és benne a magyar) folklórnak, ugyanis megtermékenyítően hatott a világ (és a magyar nyelvterületek) vicctermésére: Micsurin sikerrel keresztezte a bolhát a görögdinnyével, így a magok önmaguktól kiugrálnak a felvágott gyümölcsből, vagy: Micsurin úgy halt meg, hogy keresztezte a biciklijét a gyorsvonattal stb.

NORIEGA, MANUEL – (1934–2017). Panamai katonatiszt, hadmérnök, később diktátor és drogbáró. Politikai felemelkedését jórészt annak köszönhette, hogy az 1950-es évektől titokban szorosan együttműködött a CIA-val. Miután azonban megpróbált önállósodni, 1989 decemberében George Bush amerikai elnök, jelentős katonai erőket bevetve eltávolította hatalmából. Ez volt a Just Cause, vagyis az Igaz Ügy híveinek hadművelete  a francia Becsületrend parancsnoka (Noriega) ellen. Ennyit a „nőkről”, vagyis az Igaz Ügyről és a Becsületrendről. Hátralevő, megérdemelten hosszú éveit N. különböző, főleg amerikai börtönökben és házi őrizetekben töltötte.

OFFSHOR – Angol eredetű melléknév, eredeti jelentése parton kívüli, amellyel az olyan, nem föltétlenül, de gyakorta titkos bűnözői hátterű (pénzmosás, fegyverkereskedelem, drog) vállalatokat jelölik, amelyek nem abban az államban folytatnak legális tevékenységet, ahol a cégüket bejegyezték (azaz általában valamelyik adóparadicsomban), hogy így mentesüljenek adófizetési kötelezettségüktől, megkárosítva ezzel saját országukat.

POROS JANKÓ – Petro Olekszijevics Porosenkó álnéven oligarcha, majd Ukrajna elnöke (2014 – 2019). Nadrágját Zelenszkij színész és későbbi elnök előbb kiporolta, aztán leporolta, azóta az ő harci szekerét tolja.

SÖDERLUND, MAGNUS – (1963–). Kannibalista eszméket hirdető stockholmi közgazdasági iskolai professzor. „Söderlund szerint a kannibalizmussal szembeni konzervatív tabuk idővel  megváltoznának, ha az emberek kipróbálnák az emberhús fogyasztását.” (Epoch Times) Arról még nem értesültünk, hogy tervez-e tanulmányutat Pápua-Új Guinea ismeretlen vidékeire.

SÜNDISZNÓHAJÚ – Slobodan Milošević (1941–2006) jugoszláv és szerb államfőnek, szerbiai szocialista pártvezérnek a vajdasági magyarok körében igen erőteljesen negatív népszerűségéről árulkodó, az 1990-es években keletkezett ragadványneve.

SZIVAR – „1. Dohánylevelekből sodort, henger alakú dohányáru. 2. (argó) (lenézett) ember, férfi.” (Magyar Értelmező Kéziszótár). Legnagyobb világhírre az a szivar (1.) tett szert, amely egy Bill Clinton nevű szivar (2) – USA -elnök, a későbbi demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton férje – Monica Lewinskyval  folytatott furcsa szexuális kapcsolatai során játszott fontos szerepet a washingtoni Fehér Házban.

ULLENSPIEGEL, THYLE (EULENSPIEGEL, TILL) – Német nyelvterületek 15-16. századi folklórjának bölcs és szókimondó tréfamestere. A könyvnyomtatásnak köszönhetően a róla szóló történetek hamarosan Európa más országaiba is eljutottak. Alakját Charles de Coster belga író elevenítette fel 1878-ban írt későromantikus történelmi regényében, a spanyol hódítók ellen küzdő németalföldi szabadsághőst formálva Tillből. A németalföldi ellenállók (a ténylegesek, és nem a regénybéliek) – „az ellenségem ellensége a barátom” logikája alapján – szimpatizáltak Nagy Szulejmán hódító törekvéseivel, és ezt a süvegükre tűzött török félhold jelével juttatták kifejezésre, ékes bizonyságául annak, hogy a politikában nem az elvek, hanem az érdekek dominálnak, az elveket elég utólag hozzájuk igazítani, mint azt napjaink belga és holland gyakorlatában is igen gyakran tapasztaljuk.

WOKE-KAPITALZMUS – Az általában ébredés-ként fordított amerikai angol szó és a tőkés termelési és társadalmi viszonyok megjelölésére használt nemzetközi kifejezés összetétele. Mozgalom formájában a WOKE az afroamerikaiak hátrányos megkülönböztetése elleni kulturális és politikai küzdelemként indult, de mára átcsapott ellentétébe, és a fehérek elleni rasszizmust egyesítette a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek elleni demagógiával, ezért az újbaloldali fehér fiatal értelmiségiek között is terjed. A WOKE-KAPITALIZMUS az a jelenség, amikor a tőkés nagyvállalatok hatalmuk folytonosságának és kiterjesztésének biztosítására a látszólag emancipatórikus, antikapitalista eszméket, módszereket és mozgalmakat (szexuális elhajlások, gender, BLM) pénzelik, terjesztik, és állandóan megújítják a saját kultúráját és történelmi tradícióit feladó egyének minél nagyobb tömegben történő kitermelése érdekében, hiszen ilyen módon megszűnne a globális kapitalizmus totális piaci (és később társadalmi és politikai) uralmának legfontosabb akadálya, az önállóan gondolkodó és cselekvő személyiség, vagyis a jobb híján európainak mondott kultúra igazi értelme.