2022. december 2., péntek

Pénteken Oroszország hivatalosan is annektálja Ukrajna négy újabb megyéjét

Oroszország bejelentette, hogy pénteken – alig néhány nappal az el nem ismert népszavazás után –, hivatalosan is országához csatolja azt a négy ukrán régiót, melyek a hétvégi referendum során kinyilvánították óhajukat erre – írja a BBC.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette, hogy az ún. a Donyecki és Luhanszki Köztársaság, valamint Herszon és Zaporizzsja megyék csatlakozási szerződésének ünnepélyes aláírását holnap tartják, majd a tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond a Kremlben és aláírja az annektálási rendeletet.

A BBC szerint ez a Krím 2014-es Oroszország általi elcsatolására emlékeztet, amit népszavazás és az elnök színpadi győzelmi beszéde is megelőzött.

Mint ismeretes, az Orosz Föderáció szeptember 23. és 27. között népszavazást szervezett az ideiglenesen megszállt ukrán területeken, Herszon, Zaporizzsja, Luganszk és Donyeck régiókban.

Idevágó hírünket ITT olvashatja.