2024. március 29., péntek

Terjeszkedik a Grundfos Inđiján

Rekordot dönt az idén a dán–szerb árucsere-forgalom

Újabb húszmillió eurós beruházást hajtott végre Inđiján a dán Grundfos vízvezeték-hálózati és szennyvízszivattyúkat, víznyomásnövelő készülékeket gyártó vállalat, új gyárat adtak át rendeltetésének Aleksandar Vučić államfő jelenlétében. A 17 ezer négyzetméternyi területen fekvő új üzemben, melynek építése 2021 júliusában kezdődött, és több száz személyt foglalkoztat.

A gyár aranyfokozatú környezetvédelmi tanúsítvánnyal is büszkélkedik, mert teljesen önellátónak számít a felhasznált energia területén, a kibocsátott szennyvíznek pedig a száz százalékát újrahasznosítja. Az inđijai gyártmányú pumpákat külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul majd a szerbiai külkereskedelmi adatok javításához, ugyanis növeli az éves árukivitel összértékét. A helyszínen az államfő elmondta, a dán beruházó arról is biztosította, hogy novembertől növeli a foglalkoztatottak bérét, 15 százalékos bérkorrekciót hajt végre. Vučić hangsúlyozta, a szerbiainál nagyobb gyárcsarnokja csak két-három országban van a Grundfosnak, jelentős gazdasági eredménynek számít, hogy a vállalat ismét Inđiját választotta. Mint mondta, az idén várhatóan minden korábbi rekordot megdönt a Szerbia és Dánia közötti kereskedelem értéke, jelenleg 320 és 340 millió euróra becsülik az év végéig megvalósuló árucsere-forgalmat. A köztársasági elnök köszönettel szólt arról a bizalomról, amelyet a dán beruházó tanúsított, s azt mondta, fontos lenne Dániából további befektetéseket vonzani Szerbiába.

Politikai témákról szólva az elnök közölte, Szerbia külpolitikájának az útja nehéz, de járható út, az egyedüli helyes politika, amely a polgárok érdekeit képviseli. Az ukrajnai válságról kifejtette, hogy Belgrád nem Vlagyimir Putyinnak vagy Joe Bidennek az érdekeit kívánja képviselni, hanem a saját érdekében hozza meg a döntéseket. Bejelentette, hogy október 8-án beszédet intéz a nemzethez, minden fontos kérdésben elmondja majd az állam várható intézkedéseit, különösen az előttünk álló tél vonatkozásában. Arról is beszélt, hogy a szerbiai elvszerű álláspont nem teszi lehetővé az Ukrajnától elszakadni készülő orosz többségű tartományok függetlenségének elismerését.

A Grundfos egyébként 2013-ban nyitotta meg első inđijai gyárát 26 ezer négyzetmétert felölelő területen, és jelenleg több mint 800 személyt foglalkoztat. Az első nagyberuházás értéke 50 millió eurót tett ki. Évente négymillió pumpát állítanak elő a szerbiai vállalatban, ami az egész Grundfos Csoport éves termelésének húsz százaléka. A csoport száz vállalatot, gyárat üzemeltet a világ 60 országában, s 20 000 személyt foglalkoztat.

A szerdai gyáravatón részt vett Igor Mirović tartományi kormányfő, Anđelka Atanasković gazdasági miniszter és Susan Schein, Dánia szerbiai nagykövete is.