2022. december 6., kedd

Számba vesznek

Már megszületésünk előtt bekerülünk országunk információs rendszerébe, és születésünk napján ellátnak bennünket egy számmal, ami egyedi, és egész életünk során megkülönböztet a többi embertől – van, akit ugyanúgy hívnak, van, aki ugyanakkor született, de senkinek sem ugyanaz a születési anyakönyvi száma. Ezt a számot egy idő után már fejből fújjuk, és bizonyos esetekben e szám bemondása, leírása valamilyen lehetőséget nyit meg előttünk. Az államgépezet egy 13 számjegyből álló számként tart bennünket számon, és hogy ezen gépezet olajozottan működjön, sok-sok 13 számjegyből álló szám együttműködésére van szükség.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Október elseje és október 31-e között népszámlálást tartanak Szerbiában, vagyis minden 13 számjegyből álló számot számba vesznek. A számlálóbiztosnak kinevezett 13 számjegyből álló számok ezen időszak alatt legalább egyszer mindannyiunkhoz becsöngetnek, és feljegyzik azokat az információkat, amelyeket azután összeadnak, feldolgoznak, hogy pontos statisztikai adatokkal rendelkezzenek arról, ki kivel, hol és hogyan él. A számlálóbiztosok feljegyzik a nemünket, hogy mikor és hol születtünk, költöztünk-e életünk során, ha igen, honnan hova, azután a családi állapotunkat is körbejárják, az iskolai végzettségünket, a foglalkozásunkat, az otthonunk adatait, mindent, mindent számba vesznek, hogy azután a háziállatokra kerüljön a sor – ha öt kecskénél vagy birkánál többet nevelünk, azt jelezni kell, és azt is, ha ötvennél több baromfit tartunk, netán húsz családnál több méhet gondozunk. A legtöbb kérdésre válaszolnunk kell, míg három esetében dönthetünk úgy is, hogy nem válaszolunk – ezek a vallási és nemzeti hovatartozásunkra, valamint az anyanyelvünkre vonatkoznak. Minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik ezen kérdésekre nem szívesen válaszolnak, de aki tisztában van azzal, hogy ő milyen nemzetiségű és miben hisz, illetve hogy milyen nyelvet is beszél, annak nem kellene, hogy gondot okozzon a válaszadás – és ez talán nem bátorság, pusztán belátás kérdése –, a válaszadás alapfeltétele, hogy legyünk tisztában saját magunkkal. Az említett három kérdés megválaszolása a kisebbségek esetében különösen nagy jelentőségű, hisz akár szimbolikus, akár gyakorlati következményei is lehetnek, például hogy az adott település nevét kiírják-e több nyelven, vagy sem. Szóval ezúton is arra bátorítanék minden 13 számjegyből álló számot, aki magyar, hogy vallja magát magyarnak, aki horvát, az vallja magát horvátnak, aki bunyevác, az vallja magát bunyevácnak, aki vlah, az vallja magát vlahnak, és így tovább – ráadásul a papírjainkon szereplő 13 számjegyből álló szám semmiféle módon nem utal például a nemzeti hovatartozásunkra, ezt bizony be kell mondani, hogy számba vehesse a már emlegetett gépezet.

A népszámlálásra vonatkozó híreket sok polgártársunk, illetve a társadalmunk egy hangos része nemtetszéssel vette tudomásul, és ennek a közösségi média kommentmezőin adott hangot. Többen azon véleményüket hangoztatták, miszerint a népszámlálás csak az adóhatóságok egy leplezett akciója, amivel leltározzák a polgárok ingó és ingatlan vagyonát, míg mások szerint egy idegen 13 számjegyből álló számnak semmi keresnivalója az otthonunkban, és ezt egyesek a kutyáikkal kívánják tudatni a számlálóbiztosokkal, amennyiben bekopogtatnak hozzájuk. A kommentmezőkben lévő sok-sok bejegyzés arról tanúskodik, hogy már semmilyen mértékben nem bízunk egymásban, hogy mindenben csak a rosszat látjuk, hogy görcsösen ragaszkodunk a nemlétező magánszféránkhoz, hogy mennyire féltjük privát dolgainkat – vegyünk egy mély levegőt, és gondolkodjunk el rajta, hogy az utóbbi fél évben vajon hány helyen adtuk meg a számlaszámunkat, a közösségi oldalakon hányszor posztoltunk képet magunkról és a családtagjainkról, hányszor járultunk hozzá bizonyos weboldalak megnyitásakor a személyes adataink használatához, vagy új mobiltelefon vásárlásakor mi mindent engedélyeztünk a különböző applikációknak. Van egy rossz hírem: nyitott könyvek vagyunk – aki akarja, egy kis leleményességgel, bármit megtudhat rólunk, elég, ha küld egy e-mailt, amit ha megnyitunk, elővarázsolja az egész életünket. A számlálóbiztosnak kinevezett 13 számjegyű szám pedig feljegyzi bizonyos adatainkat, amik már senkinek sem szolgálnak meglepetéssel.

Az adataitokat bemondani nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.