2024. március 29., péntek

Két kerékre fel!

Kerékpárkölcsönzővel gazdagodott Zenta

Elkészült Zentán a kerékpárkölcsönző a Banat Bike IPA projekt részeként, amely Zenta és a romániai Ótelek között valósult meg. A program fő célja az idegenforgalmi régió iránti kereslet növelése, mégpedig tematikus kerékpáros útvonal csomag fejlesztésével, közös márkaépítéssel és marketing tevékenységekkel. A pályázatban turisztikai kerékpáros útvonalak-csomagokat dolgoztak ki, amelyek öko, etno, művelődési, gasztro és szabadidős tevékenységeket ölelnek fel. Ezek hozzájárulnak a régió idegenforgalmi látványosságainak közismertté tételéhez és azok kiaknázásához.

Szerda délelőtt hivatalosan is átadták a kerékpár tárolót, amelyen részt vett Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, valamint Kosiczky András a projekt koordinátora. Az átadó után tartották meg a Banat Bike zárókonferenciáját a városháza dísztermében, ahol részletesen ismertették a programot.

Czegledi Rudolf elmondta, hogy a projekt össz értéke közel 300 ezer euró volt, amelynek 85%-át az Európai Unió finanszírozta.
– A fennmaradó 15%-ot tartományi pályázat révén megvalósítottuk meg, ezért nagyon kevés önerőre volt szükségünk a projekt kivitelezéséhez. A program szélesíti a turisztikai kínálatunkat, hiszen egy turistaútvonal kialakítására került sor Zenta és Ótelek között. Feltérképezték a látványosságokat, a szolgáltatási lehetőségeket, így az ide érkező vendégeknek ezt is fel tudjuk kínálni. A kerékpárkölcsönzőt azok a turisták tudják kihasználni, akik aktív pihenést terveznek és szeretnék bejárni a község látványosságait – mondta a polgármester.

A kerékpárok október elejétől bérelhetők (Gergely Árpád felvétele)

A kerékpárok október elejétől bérelhetők (Gergely Árpád felvétele)

Kosiczky András hozzátette, hogy a bérlést egyelőre Zenta Község Idegenforgali Szervezetében lehet intézni, de szeretnék bővíteni a lehetőségeket.
– Összesen 14 kerékpár áll rendelkezésre és azok a turisták, vagy polgárok, akik szeretnék igénybe venni ezt a szolgátatást, azok egy feltölthető mágneskártyát kapnak, amelyet a tároló melletti automatába helyeznek, majd beütik a kerékpár kódját ezáltal a zárszerkezet kinyílik és máris vihetik a bicajt. Az elején ingyenesen használhatják majd a polgárok, azzal, hogy szerződést kell kötniük az idegenfprgalmi szervezettel. Személyi igazolvánnyal igazolnia kell magát az illetőnek, mielőtt elviszi a kerékpárt. Szeretnénk még a helyi szállásadókkal is partneri kapcsolatot kiépíteni, amely során majd náluk is ki lehet bérelni a bicikliket. Anyagi szempontból a karbantartás a község feladata lesz, a munkát pedig majd egy Capriolo szervíz fogja elvégezni és hozzá kell tenni, hogy a kölcsönző október elején kezd el üzemelni. A Banat Bike projekt során az elmúlt 21 hónapban 8 közbeszerzést vezettünk le, amelybe beletartozik az alkalmazás kialakítása is. Elkészült az applikáció, amely 5 különböző útvonalat és a rajtuk található látványosságokat hivatott bemutatni Zenta és Ótelek között. A turisták saját maguknak is összeállíthatnak útvonaltervet az alkalmazáson belül. Például kiválasztja azt, hogy meg szeretné nézni a zentai templomokat, valamint az adahatári iskolát és a tornyosi Magda-lakot, akkor a térképen beállítja a GPS koordinátákat és az alkalmazás kiadja a legkézenfekvőbb útvonalat – fogalmazott Kosiczky András.

Czegledi Rudolf és Kosiczki András is kipróbálták az új bicikliket (Gergely Árpád felvétele)

Czegledi Rudolf és Kosiczki András is kipróbálták az új bicikliket (Gergely Árpád felvétele)

Rigó Flórián, a Jusoft Kft.operatív ügyvezetője elmondta, hogy az alkalmazás navigálja a felhasználókat az öt kialakított útvonalon, a turisztikai látványosságokról pedig részletes leírásokat tartalmaz.
– A szállásoknál kontakt információkat biztosít a felhasználónak és minden szükséges tudnivalóval ellát bennünket. Az alkalmazás 3–4 hónapig készült az előre megadott adatok alapján és jelenleg a végleges fázisban van. Jövő héttől bárki számára elérhető lesz a Play illetve Appstore-ból mint bármely más alkalmazás – mondta Rigó Flórián.

Kozma István, a Magyarul Magyaroknak Egyesület elnöke is ellátogatott a zárókonferenciára, mint a projekt romániai partnere.
– Számunkra fontos ez az együttműködés, hiszen a turizmust fejleszteni kell és anyagilag sokat hozzátehet a költségvetésünkhöz – fogalmazott.