2024. március 28., csütörtök
RÖPLABDA – XIX. NŐI VB

Jól jön a két szabadnap

Szerbia címvédő válogatottja ingadozó játékkal nyert 3:2-re Bulgária ellen a holland és lengyel rendezésű női vb 2. fordulójában. A 2. és 3. játszmában az ellenfél jobb volt, a negyedikben pedig hétpontos hátrányból is fordítással fenyegetett, de az ötödiket már 15:9-re húzta be Daniele Santarelli együttese. Ezúttal nem a rettegett befejezőember, Tijana Bošković, hanem a verbászi Bianka Buša szerezte a legtöbb szerb pontot (26). A csapat több ponton is átalakult az új olimpiai ciklusra, mert bár az előző évek meghatározó játékosai zömmel a helyükön maradtak, Sara Lozo például jól beilleszkedett Bošković cseréjeként.

Két forduló után Szerbia mellett Németország és az USA is veretlen. Bár az ellenük való összecsapásra a most látottnál sokkal jobb játékra lesz szükség, amihez jól jöhet most a két pihenőnap, a továbbjutást érő első négy hely elérése már szinte garantált. A torna második szakaszában a Dominikai Köztársaságot és Lengyelországot is tömörítő B csoport legjobbjaival vegyítik a szerb együttest, a lányoknak Arnhemből Łódźba kell átrepülniük.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: Olaszország–Puerto Rico 3:0. C csoport: Szerbia–Bulgária 3:2, Németország–Kazahsztán 3:0, USA–Kanada 3:0. D csoport: Japán–Csehország 3:0, Brazília–Argentína 3:0.