2024. március 29., péntek

Gombócok csatája

Kisoroszon lezajlott a nyolcadik Gombócfesztivál

Szombaton délután, két év kihagyás után, az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a Gombócfesztivált, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központban, amely a fogyatkozó kisoroszi magyarság közösségi életének a központja. A rendezvényen csaknem tíz csapat vett részt – tudtuk meg Talpai Sándortól, a központ elnökétől.

– Habár a világjárvány két évig megakadályozott bennünket a rendezvény megszervezésében, a mai nap kiváló alkalom arra, hogy újra hagyományossá tegyük. Környékünkön mindig is népszerű volt ez a megmozdulás, így bízunk benne, hogy egy-két éven belül ismét a régi fényében töndököl. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így reméljük, hogy ez a szép nap csak szép élményeket és örömet hozott a csapatoknak – mondta Talpai Sándor.

A szervezők biztosították a csapatok számára a főbb alapanyagokat, tehát a lisztet, a cukrot és a burgonyát, a töltelékről és a morzsáról, illetve a díszítésről azonban a csapatoknak kellett gondoskodniuk. Természetesen minden csapat más-más recepttel érkezett, így a zsűri nem csupán a hagyományos szilvás gombócot kóstolgatta.