2022. december 8., csütörtök

Az idén is megszervezik a Totya Szemlét, már lehet jelentkezni

A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület felhívja a vajdasági színjátszó szakcsoportok figyelmét arra, hogy az idén is megszervezi a Totya Szemlét, mellyel Tóth Jánosnak, egykori rendezőjüknek, színészüknek, elnökségi taguknak állítanak emléket. Tóth Ramóna, az Egység Művelődési Egyesület elnöke számolt be napilapunknak a részletekről.

– Tóth János emlékére tavaly első alkalommal szerveztük meg a Totya Szemlét, a rövid jelenetek találkozóját. Az idén november 5-én tartjuk meg a rendezvényt, amelyre már várjuk a csoportok jelentkezését – avatott be az elnöknő, majd kitért a szemle részleteire is.

– A jelentkezők bármilyen rövid, egyfelvonásos darabbal, akár parasztkomédiával is jelentkezhetnek, ami nem juthat ki a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára. A csoportoknak mindenképpen el kell küldeniük a jelentkezési lapot, melyen fel kell tüntetni a darab címét, időtartamát, és hogy milyen korosztálynak szánják, mert adott esetben az iskolát és az óvodát is értesítenénk, ha gyerekeknek való színdarab.

Ami pedig az értékelést illeti, szakmai zsűri véleményét hallgathatják meg a csoportok – zárta gondolatait Ramóna.

A jelentkezési lapok letölthetők az egyesület www.egysegme.org honlapjáról. A szervezők a jelentkezési lapokat a motthonki@gmail.com e-mail-címre várják, vagy személyesen az Egység Művelődési Egyesületben lehet átadni, munkanapokon 9–13 óráig. A további kérdésekre Király Sándor, az egyesület művészeti vezetője ad választ a 064/8382800-as telefonszámon.