2023. január 28., szombat

Budapesten jártak a kishegyesi önkéntes tűzoltók

A nemzetközi hagyományőrző tűzoltóversenyről több díjjal tértek haza

A kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület rendszeresen részt vesz Budapesten a XIII. kerületben szervezett hagyományőrző versenyen. Az idén nyolcadszor vettek részt a XV. nemzetközi, a VII. Kárpát Haza és a VI. Visegrádi Négyek hagyományőrző tűzoltóversenyen. Dr. Kurin Ákos, a tűzoltótestület alelnöke arról számolt be lapunknak, hogy nagyon szép eredményekkel tértek haza Budapestről.

A verseny kocsifecskendő és mozdonyfecskendő kategóriában zajlott

A verseny kocsifecskendő és mozdonyfecskendő kategóriában zajlott

– Vasárnap tartották meg a hagyományőrző tűzoltóversenyt a Szent Mihály-napi búcsú keretein belül a XIII. kerületben. Mi már szombaton megérkeztünk Budapestre, így egy kis városnézésben is volt részünk. Emellett meglátogattuk a IV. kerületben lévő tűzoltólaktanyát és tűzoltóskanzent. A hagyományőrző verseny férfi és női kategóriában zajlott, valamint kocsifecskendő és mozdonyfecskendő kategóriában, illetve külön szenior kategóriában. Kishegyesről első alkalommal vittünk ifjúsági női csapatot, és nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. Mondhatni, hogy taroltak a lányok, mivel két kategóriában is toronymagasan első helyezést értek el. A férfiak már kicsit rutinosabbak, hiszen ők már nyolc éve járnak erre a versenyre, és szenior férficsapatot is vittünk. A férfiak is nagyon jól szerepeltek, igaz, ők első helyezést nem értek el. Egy második és egy harmadik hellyel tért haza a férficsapatunk, és a szeniorcsapatunk ugyancsak egy második és harmadik helyezéssel végzett – számolt be a testület alelnöke, majd arról is szólt, hogy erre a hagyományőrző versenyre Magyarországról és a környező országokból érkeztek versenyzők. Szlovákiai, horvátországi és szerbiai csapatok küzdöttek meg az anyaországiakkal. Szerbiát a kishegyesiek és egy gunarasi női csapat képviselte.

A kishegyesi tűzoltók a hagyományőrző versenyen Budapesten

A kishegyesi tűzoltók a hagyományőrző versenyen Budapesten

A Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület tagjainak budapesti útját Kishegyes község önkormányzata, a Komunál Közvállalat, a kishegyesi egészségház, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete és magánvállalkozók támogatták.