2024. március 28., csütörtök

Hátszél nyolc új vállalkozáshoz

A szenttamási cégek megnyitását az önkormányzat támogatta

Szenttamás polgármestere, Radivoj Debeljački hétfőn átadta az üzleti támogatásról szóló szerződéseket azoknak az új vállalkozóknak, akik az előző hónapokban vállalkozást alapítottak a községben. Az önkormányzat a projektumot a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattal közösen valósította meg, és nyolc vállalkozót támogatott összesen 2,8 millió dinárral. 1,5 millió dinárt a községi büdzséből, 1,3 milliót pedig a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat költségvetéséből biztosítottak. A szerződési feltételben többek között az áll, hogy a vállalkozó egy évig köteles működtetni a vállalkozást.

− Az idén összesen 2,8 millió dinárt különítettünk el nyolc kisvállalkozás beindításának támogatására. A község számára ez azért fontos, mert a gazdaságfejlesztés elve mindenekelőtt a kis- és középvállalkozások fejlesztésén keresztül érvényesül, ez hozza az eredményeket, egyúttal csökkenti a munkanélküliséget. Támogatásainkkal igyekszünk segíteni a kisvállakozókat, akik meg szeretnék valósítani üzleti elképzeléseiket olyan módon, hogy abból meg tudjanak élni, új munkaerőt alkalmazzanak stb. A megadott határidő lejárta után tovább követjük ezeket a vállalkozásokat, hiszen nagyon fontos, hogyan működnek és fejlődnek. Az idén minden vállalkozó 300 ezer dinár támogatást kapott, és el kell mondani azt is, hogy a köztársasági költségvetésből további kilenc szenttamási cég kapott anyagi segítséget, ami annyit jelent, hogy az idén 17 új vállalkozás indult a község területén – magyarázta Radivoj Debeljački.

Miután az új vállalkozók megköszönték a polgármesternek a támogatást, elmondták, a kapott pénzt főleg eszközbeszerzésre, a munkához nélkülözhetetlen felszerelés vásárlására fordítják, mert ez a legfontosabb a vállalkozás szilárd lábakon történő megalapozásához. Amikor majd a vállalkozás teljes kapacitással beindul, onnantól már új munkaerő alkalmazása is szóba jöhet.

Az egyik vállalkozó, Aleksandra Miković elmondta, a cég a különböző terek, termek, helyiségek stb. díszítésével foglalkozik, ahol születésnapokat, esküvőket, keresztelőket és egyéb ünnepségeket tartanak.

− Számomra ez a támogatás egyfajta hátszelet jelent, hiszen sokkal könnyebb lesz beszerezni a működéshez szükséges anyagot és felszerelést. Szolgáltatásunknak van piaca, mi vagyunk az egyedüliek ebben a szakmában, és vannak elképzelések, hogy hogyan kell megfelelni az ügyfelek elvárásainak – mondta Aleksandra.

Zoran Belić építészeti vállalkozást indított.

− Valamikor 2007-ben már volt cégem, de nem igazán működött. Most szeretném újrakezdeni, mert Szenttamáson (is) az építészetben dolgozók, főleg a kőművesek iránt igen nagy a kereslet. Ezúttal sokkal nagyobb ambíciókkal indulok és sokat jelent számomra a községtől kapott támogatás, hiszen a pénz az első évben csaknem teljes egészében fedezi a kiadásokat, így nyugodtan tudok koncentrálni a munkára. A fiatalokat manapság nem igazán érdekli a nehéz és koszos fizikai munka, inkább könnyebbet választanak. Külföldön igen sok nő dolgozik az építészetben, lehet, hogy ez errefelé is divatba jön – mondta Zoran Belić.