2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Felújítják a sajkásszentiváni egészségügyi rendelőt

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke tegnap Sajkásszentivánon megtekintette a tartományi kormány által pénzelt új tér építési munkálatait, ahol bejelentette, hogy a következő hetekben megkezdik a helyi óvoda felújítását.

– Tíz napja fejeződött be a Titel községbeli utcák felújítása, a munkálatok értéke 100 millió dinár volt. Ez a munka jövőre is folytatódik, szorgalmasan fogunk dolgozni azon, hogy a lehető legjobban rendezzük Sajkásszentiván életkörülményeit – mondta a tartományi kormány elnöke, és hozzátette, hogy jövőre felújítják a település egészségügyi rendelőjét is.

A sajkásszentiváni rendelőben az általános orvosi ellátás mellett gyermekgyógyászati, fogászati, nőgyógyászati és laboratóriumi szolgáltatásokat is nyújtanak, és évente 18-20 ezer vizsgálatot végeznek el.

– Sajkásszentivánnak, mint Vajdaság egyik legvirágzóbb, 4800 lakosú falujának szüksége van egy új, többfunkciós térre, amely számos rendezvénynek ad majd lehetőséget. A tartományi kormánynak köszönhetően a település még élhetőbb és biztonságosabb lakóhellyé válik – mondta Dragan Božić, Titel önkormányzatának elnöke.