2024. március 29., péntek
VÍZILABDA

A fiatalok hozták a szépségtapaszt

A felnőtt férfi vízilabda-válogatott példátlanul gyenge idei szezonja után (5. hely a vb-n és a világligában, 9. hely az Eb-n) különösen üdítően hatott, hogy a Montenegróban rendezett U19-es Európa-bajnokságon a szerbiai fiatalok nyakába került az aranyérem. Az utánpótlással nem volt gond az utóbbi évtizedben, hiszen Szerbia az elmúlt négy ilyen korosztályos kontinenstornából már a harmadikat nyerte meg, az útjuk azonban korántsem bizonyult simának, hiszen a kieséses szakaszban mindhárom meccsükön hajszálon múlt csak a győzelmük. A negyeddöntőben Olaszországot, az elődöntőben Magyarországot tudták csupán büntetődobások végén legyűrni, a döntőben pedig a folyamatosan visszazárkózó spanyoloknál bizonyultak végül jobbnak 9:8 arányban. Mindezt úgy, hogy az utolsó negyed derekán az indulatoktól túlfűtött Uroš Stevanović vezetőedzőt piros lappal elküldték a medence széléről. Ezt követően vágta be a győztes gólt a csapatkapitány Vasilije Martinović, akinek a meccs nagy részében óvatosan kellett játszania, miután első két kiállítását már korán begyűjtötte.

A bronzérem a Nyéki Balázs által irányított Magyarországhoz került, amelynek fiataljai 10:7-re legyőzték a görögöket. A csapat előnyét a hajrában Molnár Erik tette behozhatatlanná, aki fiatal kora ellenére már az ezüstérmes felnőttválogatottnak is tagja volt a pár hete véget ért spliti Eb-n.