2022. december 9., péntek

Fűbe ment terv

Moszkva már elérte a kitűzött háborús céljait. Nevezetesen Ukrajna demilitarizálását, nácimentesítését, vagyis az ottani szélsőséges, nacionalista személyek és alakulatok megsemmisítését, valamint a Donyec-medencében élő oroszok megvédését. És ami legalább ilyen fontos, Oroszország nem veszített semmit az ukrajnai „különleges katonai műveletei” miatt kialakult világméretű konfrontációban, sőt nyert vele, hiszen helyreállította nemzetközi befolyását, s megszabadult azoktól a megaláztatásoktól, amelyek 1991 óta érték.

A diadalittas beszámoló Vlagyimir Putyin szájából hangzott el szeptember 7-én reggel Vlagyivosztokban, egy gazdasági fórumon. Az orosz elnök a múlt héten is fontos beszédet mondott, amelyet furcsa módon szintén szerdán reggel közvetített a televízió. Ám ezúttal nem győzelmi jelentést hallhattak tőle.

Ellenkezőleg. Bejelentette 300 ezer tartalékos mozgósítását. Ilyen döntést a II. világháború vége óta még egyetlen szovjet, sem oroszoroszági vezető nem hirdetett ki.

A behívott férfiakat várhatóan tovább küldik az Ukrajnában harcoló orosz alakulatokhoz, amelyek létszámhiánnyal küzdenek. Ráadásul szeptember eleje óta súlyos veszteségeket szenvedtek el az ukrán erőktől, amelyek áttörték a frontvonalakat és villámgyorsan nagy területeket foglaltak vissza, több mint háromszáz településsel együtt.

A részleges mobilizációra vonatkozó moszkvai döntés egy nappal azután hangzott el, hogy a részben, vagy teljesen elfoglalt orosz többségű ukrajnai területeken, így Luhanszkban, Donyeckben (illetve az ott korábban önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaságban és Donyecki Népköztársaságban), Herszonban és Zaporizzsjában bejelentették a – szeptember 23-án kezdődő, s öt napig tartó – „népszavazást” a területek hovatartozásáról. A helybelieknek arról kellett dönteniük (a megszállók szuronyainak árnyékában), hogy a régiójuk Ukrajna része maradjon-e, vagy Oroszországhoz kerüljön.

A végeredményt azonban már a – Kijev és sok külföldi kormány által törvénytelennek, hiteltelennek nevezett – referendum előtt tudni lehetett moszkvai politikusok nyilatkozatai alapján. Dmitrij Medvegyev volt orosz (miniszter)elnök egy nappal a „szavazás” kezdete előtt tényként közölte, hogy a két népköztársaság és a másik két megye csatlakozik Oroszországhoz. Ráadásul arra is figyelmeztetett, hogy az újonnan szerzett területek védelmére bármilyen hadieszköz, így atomfegyver is bevethető.

Ezzel lényegében megismételte azt, amit múlt szerdán már kilátásba helyezett az orosz elnök. A mozgósítás bejelentésekor Putyin ugyanis kilátásba helyezte, hogy – a vélhetően hamarosan új területekkel gyarapodó – hazáját „minden rendelkezésére álló fegyverrendszerrel” megvédik. A nyugati hatalmakkal szemben, amelyek „agresszív oroszellenes” politikát folytatnak, s céljuk Oroszország elpusztítása. Közölte azt is, hogy seregei lényegében velük állnak szemben Ukrajna több mint ezer kilométeres frontvonalán.

Moszkva korábban a háború kirobbanásáért is a Nyugatot tette felelőssé. Az invázió kezdete előtti hetekben is azt ismételgette, hogy az orosz haderő nem támadja meg Ukrajnát. Az ennek veszélyére vonatkozó sorozatos nyugati állításokat, figyelmeztetéseket ugyanakkor rémhírterjesztésnek, információs terrorizmusnak, hisztériakeltésnek, szándékosan szított militarista pszichózisnak és a feszültség mesterséges gerjesztésének minősítette.

Az (önvédelmi okokkal indokolt) invázió elindítása utáni időszakban meg többször azt hangoztatta, hogy Oroszország nem készül mozgósításra. (Andrej Kartapolov, a parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke még a bejelentés előtti napon is azt állította, hogy a mobilizációval kapcsolatos félelmek „abszolút indokolatlanok” és alaptalanok.)

Azt pedig szinte menetrendszerűen ismételgette, hogy Ukrajnát szélsőséges nacionalisták és (neo)nácik uralják, akik „totális terrort alkalmaznak”, az ott élő több millió orosz ajkú állampolgárt pedig – a Kreml által ellenőrzött médiában gyakran az SS-hez hasonlított – félkatonai alakulatok terrorizálják és (a háború előtt) tömeges atrocitásokat követtek el ellenük a Donyec-medencében. Ezért a „különleges katonai műveletek” során meg kell őket büntetni, cselekedeteikért felelősségre kell vonni őket.

Putyin vlagyivosztoki győzelmi jelentéséből ítélve ez már megtörtént. Ám a valóság másként fest, amiről az oroszok és mások többször meggyőződhettek. Legutóbb Putyin mobilizációra vonatkozó bejelentésekor és mindjárt másnap is. Akkor szintén reggel hangzott el, hogy néhány órával korábban – egy csere részeként – Oroszoroszág 215 hadifoglyot bocsátott szabadon, akik közül 108-an a hírhedt és rettegett szélsőséges (moszkvai szóhasználattal náci) Azov ezred tagjai és tisztjei. Röviddel előtte pedig tíz külföldi hadifoglyot engedtek el, köztük azt a három zsoldost, akiket a Donyecki Népköztársaságban halálra ítélt a bíróság.

Moszkva beszámolt a foglyok átadásáról, de részleteket nem közölt. Az azért kiderült, hogy cserébe 55 személyt kapott, akik között megtalálható Putyin egyik személyes jóbarátja, Viktor Medvedcsuk oligarcha is.

Ez talán még nem bosszantotta volna fel annyira az oroszokat. Ám az a tény, hogy a harcokban elfogott azovosok egy részét elcserélték, a parancsnokukkal, Szvjatoszlav Palamarral együtt, már elégedetlenséget és tanácstalanságot váltott ki az állami média által „tájékoztatott” polgárokban is. A lépéssel Putyin sokuk haragját vívta ki. Mások azért dühösek rá, mert elrendelte a részleges mozgósítást.

A döntés ellen országszerte tüntettek. Igaz, csak kisebb csoportok. A résztvevők némelyike azt üzente a hatalomnak, hogy nem akarnak fűbe harapni, s inkább menjen Putyin a lövészárokba. A hatóságok több mint kétezer tiltakozót őrizetbe vettek. A férfiak egy része közben megpróbál külföldre menekülni, a szerencsésebbeknek ez már sikerült is.

A mobilizáció kihirdetéséből sokan arra következtetnek, hogy a háború rosszul alakul a Kreml számára, sőt a döntéssel közvetett módon beismerte az ukrajnai hadműveletei kudarcát, ezért most újabb erők kiküldésével változtatni akar a helyzeten. Pedig hát – mondogatják egyre többen Oroszországban is – Putyin véget tudna vetni a vérontásnak, hiszen mint azt Vlagyivosztokban eldicsekedte, Moszkva már elérte a kitűzött céljait. Vagy mégsem?

A helyzet immár úgy fest (legalábbis orosz ellenzékiek szemében), hogy Putyint rábeszélték, esetleg rákényszerítették a moszkvai „héják” az invázió folytatására. Talán még több terület megszerzése, s a – Nyugat feletti – teljes győzelem rögeszméjének érvényesítése reményében. De az is lehet, hogy csak a „népszavazások” utáni időkre készülnek. Arra, hogy – a voksolások borítékolható sikere nyomán – megerősítsék az újonnan szerzett, bekebelezett ukrán régiók védelmét. A Moszkvában csatlakozásnak nevezett folyamat ugyanis valószínűleg gyorsan lezárul.

A Krím-félsziget esetében két nap telt el a Kreml szervezésében (2014 február végétől március derekáig) kivitelezett – harc nélküli – megszállást követő március 16-i sikeres „népszavazás” (amelyen a terület jövőbeli státusáról kellett dönteni) és az Oroszországhoz csatolás között. Mindez az előzőleg orosz ellenőrzés alá vont krími parlament kérésére történt. (Az egyesülést támogató referendum eredményét és a terület feletti moszkvai uralmat az ENSZ érvénytelennek minősítette még abban a hónapban.)

Hasonló megoldás várható a jelenlegi „népszavazások” után is. Az érintett térségek megszerzését a Kreml valószínűleg az ott élő (megfélemlített, vagy politikai propagandával félrevezetett és manipulált, főként orosz ajkú) lakosság döntésével indokolja majd.

Ukrajna aligha nyugszik bele újabb területek elvesztésébe. Ha viszont offenzívát indít visszafoglalásukért, az már Oroszország elleni támadásnak minősül, amire kemény katonai válaszcsapás érkezhet. Mindez a harcok, rosszabb esetben a háború kiszélesedéséhez, és hosszú ideig tartó elhúzódásához vezethet, amibe még mélyebben belebonyolódhatnak Kijev támogatói is, köztük az Egyesült Államok vezette NATO és az EU is.

Némelyek attól tartanak, hogy Putyin már nem ura a helyzetnek, és az irányítás az őt körülvevő „héják” kezébe került. Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek az az érzése alakult ki, miután szeptember derekán személyesen beszélt vele, hogy Putyin mielőbb szeretné befejezni a háborút, mert „ahogy a dolgok haladnak, az neki elég problémás”.

Főleg azok után, hogy a szövetségesének tartott Kína aggodalmát fejezte ki a hosszan tartó harcok miatt, sőt India burkoltan, de el is ítélte az agressziót. A két ország nyugtalansága nem alaptalan, hiszen a háború destabilizálhatja Közép-Ázsiát, mindenekelőtt az ottani orosz befolyási övezet több országát, így akár az egymással szeptember közepén – határviták miatt – harcba keveredő Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt, amelyek Kína mellett terülnek el. Peking pedig nyugalmat akar a határainál, különösen most, amikor Tajvanra figyel, az ottani amerikai veszélyre hivatkozva, ami Peking szerint akár fegyveres összecsapássá is fajulhat.

Oroszország közelében már dúl is egy kisebb háború az örmények és azeriek között. Ez újabb felfordulást okozhat, történetesen a Kaukázus déli téréségében, a Moszkvával jó viszonyt ápoló Törökország szomszédságában. Ha azonban az azeri-örmény konfliktus tovább mélyül, az feszültséget teremthet Ankara és Moszkva között is. Egy ilyen fordulat súlyos zavarokat idézhet elő a térség kőolaj- és gázszállítási hálózatában, ami tovább fokozhatja az orosz-ukrán háború miatt bevezetett szankciók és ellenszankciók következtében válságba sodort európai energiaellátást. A napokban kibontakozott iráni tüntetések keltette zűrzavart, vagy az iraki és szíriai kaotikus állapotokat már jobb nem is említeni. Bár lehet, hogy „valakik” jó előre megszervezték az egészet, így is üzenve Kínának és Oroszországnak.