2024. március 29., péntek

Három napon át folyt a must

A XXXII. Szüreti Napok Horgoson

A hétvégén zajlott le Horgos legnagyobb és legjobban várt rendezvénye, a nagy hagyománnyal bíró Szüreti Napok. Három napon át, péntektől vasárnapig, program programot ért, és nemcsak a helyiek látogatták, hanem vendég is volt bőven.

Pénteken délután nyílt meg a termény- és kézimunka-kiállítás a művelődési házban, amelyet mindhárom napon megtekinthettek az érdeklődők, ezenkívül a szatymazi Színkör előadását is láthatta a nagyérdemű.

Borlovagok Horgoson (Fotó: Puskás Károly felvétele)

Borlovagok Horgoson (Fotó: Puskás Károly felvétele)

Szombaton egész nap, reggeltől estig program a programot érte. A szüreti futás után a Duna-kupa nemzetközi kerékpárverseny, az asztaliteniszklubban pedig a szüreti kupa zajlott. Mindeközben folyamatos volt a gyermekzsivaj és a jókedv a játszóház udvarában lévő játékparkban, ahol korongozás, gyertyaöntés, bábszínház, ugrálóvár, hennafestés, arcfestés és szüreti kézműves-foglalkozások zajlottak.

Délután kezdődött a szüreti felvonulás és az ünnepi műsor, melybe a vendégek is bekapcsolódtak a helyi műkedvelők mellett. A központ megtelt nézőkkel, a mellette lévő füves részen pedig a főzőtudományukat csillogtatták meg a résztvevők az ínycsiklandó pörköltekkel és sültekkel. A gazdag kirakodóvásár, a mustpréselés és természetesen a helyi borászok kínálata már csak hab volt a tortán.

 Solymos Tóni, az Abba Sisters, az Absolute együttes és Dj Cino zenei összeállítása igazi bulihangulatot teremtett Horgos központjában, amelyre a jókedv és a felhőtlen szórakozás volt  jellemző.

Vasárnap a Havas Boldogasszony-templomban terményáldó  szentmise volt. A horgosiak mindent megtettek azért, hogy a szüreti napok a lehető legjobb hangulatban, hagyományaink és értékeink megbecsülése jegyében teljenek.