2022. december 9., péntek
BIRKÓZÁS

Zenta a birkózás bölcsője

Szombaton 32. alkalommal tartották meg a Nikola Vukov-emlékversenyt a Zentai Sportcsarnokban, ami egyet jelentett azzal, hogy feltörekvő fiatal birkózókkal telt meg a Tisza menti kisváros. A sportlétesítmény 137 szárnyait bontogató fiatallal, edzőikkel és családjukkal telt meg, akik hazánk több települése mellett főként Magyarországról és Szlovákiából érkeztek a megmérettetésre. A résztvevőket Kormányos László tartományi sporttitkár és városunk büszkesége, olimpikonunk, világbajnokunk, Nemes Máté köszöntötte. A küzdelmek több korosztályban zajlottak, a torna pedig lehetőséget adott a legkisebbeknek, vagyis a kilenc év alattiaknak is, hogy versenykörülmények között mérjék össze erejüket és képességeiket másokkal. A torna legjobb birkózója Varga Dávid (Zenta), a legtechnikásabb pedig Olajos Dominik (Zenta) lett a zsűri szerint, míg a Vukov család különdíját Pék Tamás (Zenta) nyerte el.

A hazai csapat számos tagjának nyakába érem került (Gergely Árpád felvétele)

A hazai csapat számos tagjának nyakába érem került (Gergely Árpád felvétele)

Győztesek, U9: Stefan Trninić, Erdei Samu, Olajos Dárió, Slatina Ivan, Antal Viktor, Kovács Botond, Aleksej Filipović, Kolompár Alen, Pásztor Csongor, Molnár Botond. U11: Oszkar Reindl, Goran Berkec, Olasz Vencel, Olajos Dominik, Fodor Dominik, Ungvári Zalán, Csuka Levente, Kapitány Viktor, Gál Martin, Rékási Marko. U13: Pék Tamás, Csontos Pál, Varga Dávid, Fekete Milán, Sánta Levente, Felkai Balázs, Luka Zelić, Szabó Róbert, Nikola Mijušković, Nikola Gunj. U15: Vasilije Vejnović, Mihajlo Mitrović, Varga Roland. Kadét: Srećko Malbaša, Lakatos Patrik, Ognjen Todosijević, Stevan Kojić.

Varga Dávid Nemes Máté nyomdokaiban? (Gergely Árpád felvétele)

Varga Dávid Nemes Máté nyomdokaiban? (Gergely Árpád felvétele)