2024. március 29., péntek
MOTOGP

Botlottak az esélyesek

A szezon egyik legfölényesebb győzelmét aratta a MotoGP Japán Nagydíján Jack Miller, amikor az ország három év elteltével visszamerészkedett a versenynaptárba. A hétvége egy olyan eseménnyel indult, amire éppen a Motegiben tett legutóbbi látogatáskor volt példa, ugyanis a rajtelsőséget Marc Márquez szerezte meg, esős körülmények között megvillantva klasszisát a visszatérése utáni második nagydíján. A hondás azt valószínűsítette, hogy karjának fájdalmai miatt a versenyen már nem fog tudni a győzelemért csatázni, és bár abban igaza lett, hogy korai visszaesése után végül negyedikként ért célba, ám a leintésig tartani tudta a tempót a körülötte haladókkal a már száraz vasárnapon. Leszámítva Millert, aki ritkán látott ihletett formában szakította le magáról üldözőit már az első körökben, és idei első, de karrierjében is még csak a negyedik győzelmével tette emlékezetessé ducatis hattyúdalát. A dobogón Brad Binder és Jorge Martín végzett, vagyis ez a verseny nem a bajnokesélyesekről szólt. Fabio Quartararo és Francesco Bagnaia is gyengén kvalifikálta magát az esőben, ami meghatározta vasárnapjukat. Az utolsó körben az olasz a kilencedik helyért támadta a franciát, amikor elesett, bár ez most nem került sok pontjába. Aleix Espargaró jobb rajthelye alapján közeledhetett volna kettőjükre a tabellán, ám a felvezetőkörben elromlott az Apriliája, a tartalékgéppel pedig már eredménytelenül eredt a mezőny után.

Két héttel az esküvője előtt Miller csúcsformába lendült (Fotó: Beta/AP)

Két héttel az esküvője előtt Miller csúcsformába lendült (Fotó: Beta/AP)

Quartararo a 9. helye ellenére is jól jött ki a hétvégéből, a vb-harc viszont még mindig nyitott, amikor már csak négy verseny van hátra a szezonból.

A Japán Nagydíj végeredménye: 1. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 42:29,174, 2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +3,4 másodperc hátrány, 3. Jorge Martín (spanyol, Pramac Ducati) +4,1, 4. Marc Márquez (spanyol, Honda) +7,7, 5. Miguel Oliveira (portugál, KTM) +8,1 stb. A Moto3 győztese: Izan Guevara. A Moto2 győztese: Aj Ogura.

A világbajnokság állása: 1. Quartararo 219 pont, 2. Bagnaia 201, 3. A. Espargaró 194, 4. Bastianini 170, 5. Miller 159 stb.