2024. március 28., csütörtök

Világkép és közösségi identitástudat építése

Több mint 30 kutató vett részt a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozón

A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT) szervezésében szombaton tizenkettedik alkalommal tartották meg a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozót. A Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületében megszervezett rendezvényen három szekcióban – humán tudományok, természettudományok és műszaki tudományok, valamint társadalomtudományok – több mint 30 előadó, illetve kutató előadását hallhatták a résztvevők. A találkozón bemutatták a Közoktatási kör(tér)kép című kötetet.

Fontos, hogy a vajdasági magyar tudományosság képviselőinek szervezett együttműködése folyamatosan erősödjön, hiszen a tudományos pálya nem csak attól függ, hogy egyéni részproblémákat boncolgatva a tudós megoldja azokat, a tudóst körülveszi egy adott környezet, ilyen vonatkozásban a koncentrikus körökre érdemes gondolni, emelte ki köszöntőjében Csányi Erzsébet, a VMAT elnöke, rámutatván, hogy mostanra ezek a körök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) segítségével Kárpát-medencei szintűvé szélesedtek ki. Mindig is hatalmas erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy életben tartsák a VMAT-t, ez nem mindig volt egyszerű, részben az anyagi háttér, részben az emberi erőforrás okán, hangzott el. A VMAT elnöke örömének adott hangot, hogy az idei tudóstalálkozón gazdag témacsokorral várták a résztvevőket, szavai szerint a csillagászati tudományoktól a falukutatásoknak a témájáig számos terület megjelent a 38 előadás során.

– Remélem, hogy a szerveződést a jövőben is folytatni fogjuk, hiszen a tudóstalálkozó remek lehetőség a kommunikációra. A tudományosságban nemcsak az egyéni, magányos munka jelenik meg, a közösségi szintre ugyancsak oda kell figyelni. Egy kutatónak nem kizárólag a parciális kérdéseket kell megoldania, hanem világképet és közösségi identitástudatot építenie – fogalmazott Csányi Erzsébet.

Fotó: Pesevszki Evelyn

Fotó: Pesevszki Evelyn

A jelenlevőket Morvai Tünde, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának osztályvezetője ugyancsak köszöntötte, a tudomány magyar művelői együttműködésének meghatározó jellegét hangsúlyozván, majd az idén negyedévszázados Domus ösztöndíjprogram eddigi eredményeiről és az aktuális lehetőségekről, továbbá a későbbiekben kialakított ösztöndíjprogramokról számolt be.

A tudóstalálkozó kiváló lehetőség arra, hogy a vajdasági tudomány képviselői találkozzanak egymással és kapcsolatokat építsenek ki, hangsúlyozta a folytatásban a jelenlevőkhöz szóló Hohmann Judit, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság alelnöke. Mint arra rámutatott, a kutatóműhelyeknek három fontos feladata van: művelni a tudományt, tudományos eredményeket produkálni és publikálni, valamint gondoskodni a tudományos utánpótlásról. Ivanović Josip, az MTTK dékánja köszöntőjében köszönetet mondott a magyarországi támogatásért, amelyiknek köszönhetően sikerült felújítani a kar épületét, majd azt a szellemi támogatást méltatta, amelyikkel az anyaország a vajdasági magyar kutatókat, a tudományok művelőit segíti.

A VMAT, polgárok egyesületeként, 2008. május elején alakult meg Újvidéken. Az egyesület elsősorban az MTA szerbiai köztestületi tagsága intézményesített képviseletét végzi. A VMAT alapvető célja, hogy a tudomány szerbiai magyar művelői által hozzájáruljon a magyar-magyar, továbbá magyar-szerb, valamint a nemzetközi tudományos együttműködés sikeréhez. Az egyesületnek tagja lehet a Szerb Köztársaság minden olyan állampolgára, aki beszéli a magyar nyelvet és a tudományok doktora, vagy annak megfelelő címmel rendelkezik, illetve munkásságával jelentősen hozzájárult a tudományok, vagy a művészetek fejlődéséhez. Az MTA a múlt század nyolcvanas évei óta igyekszik szorosabbra fűzni az együttműködést a tudomány Magyarország határain túl élő magyar művelőivel, ennek jegyében került sor 1990-ben a külföldi akadémiai tagság (tiszteleti tagok és külső tagok) intézményének bevezetésére.