2022. december 8., csütörtök

Újratárgyalják Darko Šarić ügyét

Ma az előkészítő ülést tartják meg a különleges bíróságon

Miután augusztus elején az eljáró másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Darko Šarić ellen hozott elsőfokú ítéletet és elrendelte a tárgy újratárgyalását, ma Belgrádban a különleges bíróságon, a nyilvánosság kizárásával megtartják az előkészítő ülést.

A főtárgyaláson már jelen lehet a nyilvánosság. Ebben az eljárásban pénzmosás vádjával Darko Šarićot kilenc év fegyházelzárásra ítélte az első fokon eljáró bíróság. Nemcsak a Šarić elleni ítéletet helyezte hatályon kívül a másodfokú bíróság, hanem az ebben az eljárásban elítélt többi 10 terhelt ellenit is, míg a Dubravka Štrbac és a Nemanja Krstajić elleni ítéletek a vád alól való felmentésre vonatkozó részét megerősítette. A nova.rs hírportál összeállítása szerint a másodfokú bíróság azért helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, mert az elsőfokú bíróság elmulasztott határozni a vádirat első pontjában részletezett bűncselekményről – szövetkezés bűncselekmények elkövetésének céljával.

A vádlottakat ebben az eljárásban azzal terhelik, hogy 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben az állítólag Šarić szervezte bűnbanda által kokain csempészésével szerzett 22 millió eurót Szerbiában „mosták tisztára”, azaz integrálták a legális gazdasági és pénzügyi folyamatokba. A vádirat szerint a kokain eladásából szerzett pénzt adóparadicsomokban alapított vállalatok számlájáról utalták át szerbiai bankok és gazdasági társaságok számlájára, majd állami vállalatokat, valamint termőföldet és egyéb ingatlant vásároltak, egyebek mellett az újvidéki Putnik Hotelt, a Palics Részvénytársaságot – ehhez tartoznak például a Prezident és a Patria hotelek –, valamint a mitrovicai Mitrosrem mezőgazdasági vállalatot. A vádlottak végig azzal védekeztek, hogy törvényesen szerzett pénzt fektettek be Szerbiában.

A Šarić ellen kokaincsempészés címén hozott elmarasztaló ítélet – 15 év elzárás –, miután az elítélt élt a rendkívüli jogorvoslat lehetőségével, jelenleg ismét a belgrádi Fellebbviteli Bíróság előtt van, hiszen a Legfelsőbb Semmitőszék, azaz a Legfelsőbb Bíróság, számára kedvező határozatot hozott.