2024. április 19., péntek

Zentán drágábban melegszünk a télen

Folynak az előkészületek a távfűtés beindítására – Olcsóbb a kilowattóra, de drágább a karbantartás

Zentán a városi távfűtés beindítására tett előkészületek keretében a távhőszolgáltatást végző Elgas közvállalat október 1-jén és 2-án végzi a városi hővezetékrendszer hidegpróbáját, akkor helyezik nyomás alá a rendszert. Amint azt Cvijan Milošević, az Elgas igazgatója elmondta:

– A polgárokat leginkább az érdekli, hogy lesz-e zavartalan fűtés, és mennyibe fog kerülni. Az elmúlt hónapokban karbantartási munkálatokat végeztünk a már igencsak elöregedett hővezetékeken. A rendszer készen áll a nyomáspróbára, amit október elején végzünk el. Ezt követően, amennyiben a napi középhőmérséklet három napon át nem haladja meg a 13 fokot, beindítjuk a fűtést még október 15-e előtt. A hálózaton tapasztalt korábbi szivárgásokat – tavaly napi 40 köbméter meleg víz veszett el – sikerült 10 köbméterre csökkenteni, ezzel sokat javult a távhőszolgáltatás hatékonysága. Ami a városi hővezeték-hálózat tervezett 3 millió dinár értékű rekonstrukcióját illeti, az önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatra jelentkező cégek az előirányzott összegnél 30–40 százalékkal magasabb árajánlatot tettek. A pályázatot meg kell ismételni, amennyiben az új közbeszerzési eljárás sikeres lesz, tavaszra nagyobb lélegzetvételű felújítási munkálatok kezdődhetnek a hálózaton – fogalmazott az igazgató, és így folytatta:

– Ami a fűtés díját illeti, a díjszabás 2015 óta, tehát hét éve változatlan volt. Hét éve nem drágult Zentán a fűtés, a polgárok számára 6,62 dinárba került egy kilowattóra hőenergia, a közületek számára pedig 8,28 dinárba. A Zenta Község Hivatalos Lapjában megjelent új díjszabásból kiderül, hogy a kilowattóra ára csökkent 6,18 dinárra, illetve az intézmények számára 7,73 dinárra. A fix költségek viszont megemelkedtek, amit az általános drágulás, a magas infláció indokolt. Éves szinten a polgárok a távfűtött lakások négyzetmétere után 317,14 dinárt, a közületek pedig 396,42 dinárt fizetnek. Mindent összevetve az október közepén kezdődő fűtési idényben 13,4 százalékkal kerül többe a távhőszolgáltatás, ami, ismerve az egekbe szökő energiaárakat és a vágtázó inflációt, nem számít drasztikus emelésnek. Természetesen, ha az állami gázszolgáltató Srbijagas megemeli a földgáz árát több mint öt százalékkal, abban az esetben a távhőszolgáltatás is arányosan drágulni fog. Az országos kilátásokat illetően remény van, hogy az év végéig nem változik a földgáz ára – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a jelenlegi árviszonyok mellett éves szinten egy-egy átlagos lakás havi fűtési költsége nem haladja meg a 100 eurót.

A szivárgások elhárításával javult a hővezeték hatékonysága (Fotó: Gergely József)

A szivárgások elhárításával javult a hővezeték hatékonysága (Fotó: Gergely József)

– Egyelőre még az országban egy hőenergia-szolgáltató sem írt alá új szerződést a Srbijagas közvállalattal az új fűtési idényre. A fogyasztók még sokkal tartoznak az Elgasnak, 42 millió dinár értékű hőenergiát nem tudtunk eddig megfizettetni. A Srbijagas felé a tartozásunk 14 millió dinár. Amennyiben az olyan nagy adósok, mint például a kórház, kifizetnék a tetemes hátralékukat, akár előlegbe is tudnánk fizetni a földgázért. Ami az Elgas gazdálkodását illeti, a tavalyi évet 16 millió dinár nyereséggel zártuk – mondta az igazgató.

Ami a tömbházak lakásainak fűtéselszámolását illeti, a közös kaloriméterrel mért fogyasztás szétosztása azokban a lakótömbökben a „legigazságosabb”, amelyekben minden lakás minden radiátora fel van szerelve „alokátor” nevű készülékkel. A berendezés lehetővé teszi a hőenergia-fogyasztás szabályozását, de nem mérőműszer, a fogyasztást az alállomás kalorimétere méri.

Vannak tömbházak a Tisza-parton, amelyekben a lakások négyzetméterével arányban osztják el a lakók a lakótömb hőfelhasználását. Nincs vita, hogy a szomszéd miért fizet kevesebbet vagy többet a fűtésért. A lakótelepi lakásokban viszont akkor is kell 30 százalékot fizetni a fűtésért, ha a lakástulajdonos nem használt el egyetlen kilowattóra hőenergiát sem. Ez nem szerbiai találmány, állítólag az Európai Unióban ilyen esetben a rendes díjszabás 40 százalékát kérik el.