2023. február 9., csütörtök

„A mi időnkben nem volt ennyire egyszerű” – VIDEÓ

Utasunk Snejder-Sára Ildikó, az újvidéki Európa Kollégium igazgatója

Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.

Hosszas várakozás után, 2015-ben megnyitotta kapuit az újvidéki Európa Kollégium. Már az első évben majdnem feltöltötték a kapacitásaikat, a második évre azonban már minden szabad ágy elkelt – és ez azóta is így van. A kollégium hatalmas segítséget nyújt a magyar diákoknak, ezáltal a magyar családoknak is, hiszen egy kedvezményes ár mellett szinte szállodai minőséget nyújt az újvidéki egyetemistáknak. Snejder-Sára Ildikó igazgató segítségével megpróbáltunk minden fontos információt összegyűjteni ebbe az írásba.

Mi várja a magyar egyetemistát, hogyha jelentkezik az Európa Kollégiumba?
– Ebben a pillanatban is, ugyanúgy, mint a kollégium működésének kezdetekor, 1860 dináros havi bérért laknak bent a kollégisták. Ez valóban egy jelképes ár. Ahhoz képest, hogy mi mindent kapnak. Először is jár nekik egy saját szoba, ezek mind kétágyasak, saját fürdőszobával rendelkeznek. Az emeleteken felszerelt teakonyhák vannak, egy fiús és egy lányos. Ezenkívül minden a kollégisták rendelkezésére áll, amivel az intézmény rendelkezik. Itt megemlíteném a dísztermet, ahol az előadásokat, a különböző közösségi programokat szoktuk tartani. Van bent konditerem, mosoda, zeneterem, műterem, könyvállományunk van, számítógépekkel felszerelt multimédiás terem. Kint az udvaron van egy sportpálya, ahol sportolhatnak, tornázhatnak a diákok, és egy kültéri amfiteátrum, ahol általában tanulni, kávézni, teázni szoktak a diákok. Természetesen a kollégium WIFI-hálózata is rendelkezésükre áll. Kerékpártároló van az udvarban, autóparkoló, tehát ez mind beletartozik a kollégium használatának árába.

Tapasztalatból mondhatom, hogy gazdag közösségi élet folyik a kollégium berkein belül. Egy kicsit nézzünk most bele, hogy pontosan hogy is néz ki ez a kollégiumi élet!
– A kollégiumban szakkollégiumi rendszer működik. A magyarországi szakkollégiumokhoz hasonlóan ez annyit jelent, hogy a kollégium a diákjai részére különböző programokat szervez. Ezek között vannak kötelező, és szabadon választható programok. A kötelező elemek közé soroljuk a közéleti esteket, a színház-, koncert-, kiállításlátogatásokat, de ezek csupán olyan szinten kötelezőek, hogy nem muszáj minden egyes alkalommal ott lenniük a diákoknak, hanem évente meghatározzuk, hogy öt alkalommal kell jelen lenniük a programokon. Most a Covid-járvány alatt, mivel jelentősen korlátozott létszámban tudtunk megszervezni egy-egy ilyen programot, mindezt lecsökkentettük háromra, de ahogy visszaáll a normális kerékvágásba az életünk a koronavírus-járványra vonatkozóan, akkor vissza fogunk térni az ötös kötelező számra. A következő kötelező elem a műhelyek, másod- és harmadéven, ami azt jelenti, hogy ennek keretén belül egyetemi tanárok foglalkoznak a diákokkal, és szakkollégiumi dolgozatot írnak. Igazából az a célunk, hogy a tudományos kutatásokra ösztönözzük a diákokat, hogy egy picit belekóstoljanak ebbe a világba, és ha jó dolgozat született, akkor különböző konferenciákon vesznek részt a kollégium képviseletében, mint például a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián. Ha ott is nagyon jól szerepelnek, akkor eljuttatjuk őket az országos konferenciára is. A szabadon választható elemek közül leginkább a szakkörök azok, amelyeket kedvelnek a kollégisták. Most ebben a tanévben is több szakkörünk működik, ilyen például a kollégium kórusa, a néptánc-, a fotós-, robotika-, versmondó-, olvasó-, különböző hagyományápoló szakkör, de minden szakkört kialakítunk, amelyre igényt tartanak.

Ön, ugye, Tiszakálmánfalváról származik, ahol egyre kevesebb a magyar, ezáltal a magyar diák is. Véleménye szerint miért fontos, az ő szempontjukból, például az Európa Kollégium tevékenysége vagy például a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja?
– Ezek a lehetőségek, ha az Európa Kollégiumról beszélünk, ha a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjairól beszélünk, általánosságban nagyon fontosak, a magyar közösségeket illetően pedig hihetetlenül nagy lehetőség. Nagyon komoly anyagi terhet vesz le a magyar családoknak a válláról. Mindig azt szoktam mondani, hogy ma egyetemistának lenni kiváltságot jelent. Ez nem volt mindig így, a mi időnkben nem volt ennyire egyszerű. A kollégistáknak, az egyetemistáknak a dolga igazából csak az, hogy tanuljanak, minden más biztosított, a lakhatás és az anyagi körülmények is. Említetted Tiszakálmánfalvát. Jelenleg is ott élek. Valóban nagyon kevés a magyar. Nemrég volt egy esetünk, amit megemlítenék, hogy a tiszakálmánfalvi orvosnő, aki egyébként magyar ajkú, most megy nyugdíjba. A helybéliek megszokták, hogy amikor az orvoshoz elmennek, akkor magyar nyelven tudnak beszélni vele, magyarul tudják megbeszélni a problémáikat, és aggódtak, hogy most ki fogja helyettesíteni, ki fog az orvosnő helyére jönni. Éppen most diplomázott le egy kollégistánk, aki elvállalta az orvosi munkakört ott, és így megoldódott ez a probléma, mindenki nagyon örül ennek a helyzetnek. De hogyha nem is maradnak például Újvidéken a diákok, akkor legalább abban az időszakban, amikor egyetemisták, részt vesznek például az újvidéki közösségi életben, akkor véleményem szerint már ezzel is nagyon sokat nyert az újvidéki magyarság.

Egy kicsit említettük már a szerb nyelvet, most például Tiszakálmánfalva esetében, de az ön véleménye szerint miért fontos az, hogy egy Vajdaságban élő magyar ajkú egyetemista tudjon szerbül, legalább kommunikációs szinten?
– Ismerni az ország nyelvét mindenféleképpen nagyon fontos, mert ha nem ismerjük legalább alapszinten, akkor lépten-nyomon kommunikációs nehézségekbe fogunk ütközni. Én arra szeretném bátorítani azokat a diákokat, akik gondolkodnak azon, hogy esetleg szerb tanítási nyelvű egyetemekre iratkozzanak, hogy ezt bátran tegyék meg, mert lehet, hogy lesznek nehézségek az elején, de nagyon-nagyon gyorsan átesnek ezeken. Amikor ott vannak az egyetemen, és lendületben vannak, akkor az már megy magától is. Egyébként a kollégiumban is sokat segítünk nekik például a kortárssegítőkön keresztül, akik alatt a felsőbb éves egyetemistákat értjük, akik ugyanazon a szakon tanulnak tovább, ők tudják segíteni az elsőéves, másodéves hallgatókat akár szakmailag, akár a nyelvi akadályokban, de azért oda kell figyelni arra, hogy valamilyen szinten legalább megtanuljuk a szerb nyelvet.