Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Búzás Zsuzsannát sokan ismerhetik a televízió képernyőjéről, ugyanis neve már összefonódott a Pannon RTV Kincsesládánk című műsorával. Hangja a rádióhallgatóknak lehet ismerős, ugyanis a Szabadkai Magyar Rádió műsorvezetőjeként nap mint nap köszönti a hallgatókat. Kevesen tudják azonban róla azt, hogy nagyon szeret főzni, kint ülni a verandán a nyári esőben, az édesanyja ölelése megnyugvást hoz számára, és fél az autóban. Ezekről beszélgettem vele, miközben hazafelé tartottunk a szombati munkából.
Említetted, hogy meg vagy fázva. Ilyenkor hogy tudod kikerülni, hogy a hallgatók minél kevesebbet észleljenek ebből?
– Nehezen. Mondanám, hogy a technika megoldja, tehát manapság már olyan rendszerekkel lehet dolgozni, amiknek köszönhetően a hangot simára, tisztára lehet keverni, de sajnos azért bizonyos dolgok, például az orrhang, a rekedtség nehezen küszöbölhető ki. Az a megoldás, hogy egy picivel halkabban kell ilyenkor beszélni vagy olvasni, és ha a technikus egy pici magas hangot rátesz, akkor már elviselhető. De annyira nem szoktuk színezni, elvégre ez is természetes dolog, hogy az ember nem egészséges 366 napig.
Nemrég fejezted be a napi munkát, épp hazafelé tartunk ezen a szomorkás napon. Ilyenkor mit szeretsz a legjobban csinálni?
– Ha nyár van, akkor szeretek kint lenni az esőben is. Tehát a teraszon kint ülni, és élvezni a nyári eső illatát. Hát, amikor ilyen hideg van, mint a mai napon, az ugye egyértelmű, hogy jobban szeretem bentről betakarózva nézni a kinti időjárást, szívesen olvasok, televíziózok, pihenek, vagy akár főzök.
Szeretsz a tűzhely mellett tevékenykedni?
– Nagyon. Mondhatom azt, hogy óvodáskorom óta a konyhában vagyok. Engem a nagymamám tanított meg nagyon sok mindenre. Úgyhogy büszke vagyok arra, hogy például kelt kalácsot is tudok sütni. A vasárnapi ebédet pedig anyukám mellett tanultam meg főzni. Úgyhogy én nagyon-nagyon sok időt töltöttem a konyhában. Szinte minden szabadidőmben ott voltam, és imádok főzni. Nem mondom azt, hogy mindent el tudok készíteni, például a modern ételeket nem. Bármennyire nevetséges, mondjuk lasagnét nem tudok készíteni, és enni sem szeretem. Én a régi, hagyományos ételek híve vagyok.
Melyik a kedvenc ételed?
– A tésztafélék. Ezt úgy értem, hogy nálam például a leves is úgy néz ki, hogy megáll benne a kanál, annyi tészta van benne. Van egy kedvenc tésztám, mi pirosi tésztának nevezzük, de egyébként ez a feltekert tészta, aminek lyukas a belseje. Az egyik Kincsesláda-forgatáson tanultam meg, hogyan kell készíteni. Ezt imádjuk. Mondjuk, a sült tésztákat kevésbé, tehát például az imént említetted, hogy a párom lángost készít. Finom, megeszem, de ha nem muszáj, akkor inkább kihagyom. Elkészítem én a lángost, a fánkot és a palacsintát is, de nem fogyasztom.
Említetted a Kincsesládánkat, ugyanis a rádióhallgatók, észszerűen, a rádióból ismerhetnek, a tévénézők viszont a Pannon RTV képernyőjéről. Mit adott neked, a munkásságodhoz a Kincsesláda című műsor? Mivel lettél több ezzel a műsorral?
– Ó, hát ez elmondhatatlan. Rengeteggel. Ez egy fantasztikus élmény. Itt jön az, hogy milyen szép része van a munkánknak, hogy olyan helyekre jutsz el, ahova lehet, hogy életedben soha nem tudnál eljutni. Vagy azért, mert nincs rá lehetőséged, vagy azért, mert azt sem tudod, hogy olyan település létezik. A Kincsesládánk jóvoltából nagyon-nagyon sok fantasztikus emberrel ismerkedtünk meg, sok-sok finomságot készítettünk. Gyönyörű helyeken jártunk. Olyan jó, hogy meg tudjuk osztani a nézőkkel is, és eljuthatnak ők is olyan helyre, amiről nem tudtak, vagy olyanra, ahol gyermekkoruk óta nem jártak, és újra láthatják azt az utcát, ahol a nagybácsi lakott, vagy láthatják azt a nénit, akitől vették a tejet. Ez csodálatos élmény, és remélem, a nézők is így érzik, hogy valóban egy picivel többet tudtak meg Vajdaságról.
Említetted, hogy a nézők miért szeretik a Kincsesládát. De mit jelent azoknak az embereknek, főleg egy kis szórványtelepülés lakóinak, hogy például a Pannon RTV kimegy hozzájuk, náluk forgat, és róluk fog szólni egy egész műsor?
– Szerintem ugyanannyit. Hogy hogyan találtunk mi rájuk? Hogy jött az ötlet? Hiszen ott ritkán szoktak forgatni, vagy ha igen, akkor például az Újvidéki Televízió, de nem a magyar szerkesztőség. Nagyon örülnek. Tény, hogy nem nézhetik például a Pannon Televízió műsorát, de az internetnek köszönhetően visszanézhető mindegyik adás. Általában el szoktuk nekik küldeni valamilyen úton-módon. Vannak olyan települések, ahol összeülnek valakinél, akinek van számítógépe vagy internetje, vagy az iskolában az igazgatónőnél, és megnézik. Ez nagyon csodálatos, nem lehet elmondani.
Ugye eddig jó dolgokról beszélgettünk, amikor azonban megbeszéltük az interjút, említetted, ahogy te fogalmaztál, hogy pánikolsz az autóban. Ez miben nyilvánul meg nálad, és ha lehet tudni, honnan indult ez az egész?
– Igen, pánikbeteg vagyok. Az, hogy honnan indult, ezt nem tudom, csak feltételezem, ugyanis tizenegy évig olvastam a Híradót a Pannon Televízióban, és egyik alkalommal a sürgősségin kötöttem ki. A 45 perces Híradóból csináltam egy 4 perceset, és a mentő jött értem, bekerültem a kórházba. Próbálták kivizsgálni, de nem tudtak rájönni, azt mondták, hogy a stressz okozza. Ilyen-olyan orvoshoz kellett menni, meg vizsgálatokon átesni… Nem jöttek rá, mi okozza, nem tudni, hogy mitől van. Stresszmentes életet kellene élni, ami számunkra nem kivitelezhető. Megpróbáltam többször visszaülni a Híradó-székbe, de nem ment. Iszonyatosan hiányzott, évekig. Most már úgy mondom, hogy lezártam. Az autóban pedig félek, hogy rosszul leszek, és ez a félelem kiskorom óta bennem van. Nem bírom a sebességet, a hirtelen fékezéseket, a nagy kanyarokat… Tavaly volt egy autóbalesetünk, belénk jöttek hátulról, és azóta az anyósülésen nyomom a nem létező féket, kapaszkodok, amibe csak lehet. Általában az ölemben van a táskám, és azt szorongatom, plusz a kilincset fogom, vagy fönt kapaszkodok.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
