2024. április 18., csütörtök

A múlt értékeinek újrakezdése – VIDEÓ

A Taxi e heti vendége Truzsinszki Szabolcs, istenáldási szürkemarha-tenyésztő, biogazdász

Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetőműsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.

A Taxi harmadik vendége az istenáldási (Njegoševo) Truzsinszki Szabolcs volt, aki úgy lett szürkemarha-tenyésztő, hogy nem is szereti a háziállatokat, most mégis mintegy 70-80 egyedet számláló tenyészete van. Emellett fontos neki az egészséges táplálkozás is, ezt igyekszik minél több emberrel megismertetni. Azonban utunk során arról is beszélgettünk, hogy bár ezek az őshonos marhák igazi arisztokraták, nem igen kifizetődő a tenyésztésük, ennek ellenére sem fordult meg a fejében soha, hogy külföldre költözzön.

A szürkemarha-tenyésztés mellett más is van a profiljukban. Mivel foglalkoznak még?
– A legalapvetőbb foglalkozásunk a földművelés, ott is a biotermelés. Ezen belül pedig a biodinamikus termelést is egy kicsit csipkedjük. Ez annyit jelent, hogy a biodinamikus termelés nagyobb fokozata a biotermelésnek, ugyanis zárt rendszerű kell, hogy legyen. A biodinamikus termelésben kötelezőek a biojószágok is, hogy azok is bióban legyenek. Szóval biotrágya a növényeknek, és biotakarmány az állatoknak. A mi gazdaságunk az őshonos állatokat is tenyészti. A szürkemarha egy arisztokrata, intelligens állat, ez valamikor nagyon sokat jelentett. Ma viszont a múlté, most az őshonos állatok, mint genetikai osztály szerepelnek a Mezőgazdasági Minisztériumban.

Mennyire nyitottak az emberek a szürkemarha húsának a fogyasztására, vásárlására, felhasználására?
– Azt kell tudni, hogy ez nem kifizetődő ágazat, mely állami támogatás nélkül nem tud működni. Itt vannak bizonyos hullámok: van, amikor késik, vagy valamikor el is felejtődik, és nagy a küzdelem. Emiatt a szerbiai genetikai jószágállománnyal kapcsolatos helyzet egy kicsit most zavaros, meg Covid-járvány volt, és nemigen jutott pénz, egy kicsit lecsökkentették a támogatást, és ez miatt sajnos a gazdák feladták. Az a nagy gond, hogy mi egy vagy még több lépéssel is hátrébb vagyunk a magyar testvéreinktől. Magyarországon a szürkemarha tenyésztése nagyon sokat fejlődött, mert az állami támogatás sokkal másabb, pontosabb, kiegyensúlyozottabb, mint nálunk. Ezenkívül Magyarországon az a különbség, hogy ők már szürkemarha termékeket is készítenek.

Említette, hogy nem kifizetődő szürkemarhát tenyészteni itt nálunk, mert kevés támogatás jár rá. Mégis mi az, ami önöket előre viszi ebben a munkában, hogy továbbra is ezzel foglalkozzanak?
– Van egy nagyon szép mondat, ami nekünk kis logónk is: A múlt értékeinek a megőrzése, a múlt értékeinek az újrakezdése, vagyis a fenntartása. Én elhivatott vagyok egy kicsit az iránt, hogy ha nem foglalkozunk a múlttal, akkor nemigen van keresnivalónk a jövőben. Az én beállítottságom gyakorlatilag ez, csak az a baj, hogy kevesen vannak, akik így gondolkodnak, mint én.

Ha már a múltat említi, ön az első generáció a családban, aki szürkemarhát tenyészt?
– Igen, én első vagyok a szürkemarha-tenyésztésben, de a család sok generáció óta földműveléssel foglalkozott. Megmondom őszintén, nem szeretem a jószágokat. Nem szeretem a háziállatokat, nem szeretem a kutyát, macskát, nem szeretem, hogy bent, a házban legyen a macska, vagy a kutya. Gondolom, ez tőlem egy ilyen tartózkodási helyzet. Lehet, hogy nem szép, de ez az igazság. Első találkozásom szürkemarhával Adán, a Halász József birtokon volt, valamikor 30 évvel ezelőtt, még az utolsó háborúnk előtt. Rosszvaskereskedéssel foglalkoztam, árverésen voltam, és ott megláttam a jószágokat. Akkor valami megmozdult bennem. Figyeltem őket, hogy viselkednek, láttam, hogy figyelik az embert, és ez megfogott. Három tehenet meg egy bikát vásároltam. Így kezdődött el, ebből a pár egyedből fejlődött ki. Volt, amikor több mint 200 egyed volt az állományunkban. Most jelen pillanatban mintegy 70-80 körül van, de muszáj egy kicsit még csökkenteni, mert egyszerűen a fennmaradásunkat veszélyeztetik a költségek. Habár én már nagyot léptem, vagyis Szerbiában az elsők között vagyok, akik termékeket is csinálnak belőle: pástétomot, löncshúst, sonkás szalámit. Működik az eladása, csak az a baj, hogy ezek a termékek drágák, és meg kell találni azt a réteget, aki ezekre a termékekre nyitott, vagyis vásárolja őket.

Gondolkodtak-e valaha abban, hogy külföldre költözzenek, hogy külföldön próbálják meg?
– Én már nem megyek sehová, viszont ha a gyerekeim elmennek, az nekem nagyon rosszul esne. Remélem, nem mennek el. Én amondó vagyok, hogy az ember, ahol született, ott is maradjon, vagy ott próbáljon érvényesülni. Ez az én meglátásom. Van sok rokonom és sok ismerősöm is, akik elmentek. Van, akik kibontakoztak, de úgy hiszem, hogy amikor éjszaka lefekszenek, biztos, hogy eszükbe jut az otthonuk. Most ezzel kapcsolatban el kell mondjam azt, hogy én valamikor sokat utaztam Németországba. Egyik foglalkozásom az volt, hogy a háborús idők alatt, mivel volt horvát útlevelem, akkor utaztam külföldre, amikor akartam, az itteni útlevéllel pedig be voltunk zárva. Hordtuk haza a használt mezőgazdasági gépeket, traktorokat, autókat, teherautókat. Ilyen foglalkozásom volt, jól profitáltam belőle, és jól működött a dolog, de nagyon sokat tanultam, hogy milyen Németország, milyen ott az élet, milyen a német mentalitás. Például egyszer amikor Hannoverba mentünk autóbusszal, és a buszállomáson megálltunk, ott várták az ottaniak azokat, akik Szerbiából utaztak vissza. Valaki megsimogatta az autóbuszt, és azt mondta, hogy Bio si kući!, vagyis, hogy Voltál otthon!. Ez engem annyira megfogott.