2024. március 28., csütörtök

Adorján 824 éves

Falunap változatos programokkal

Adorjánon 1998-óta, a falu első írásos említésének 800. évfordulója óta minden szeptemberben ünnepi művelődési programmal egybekötött falunapot tartanak. Szombaton délután az adorjáni általános iskola udvarán az óvodások, iskolások, a helyi művelődési egyesületek tagjai változatos műsorral szórakoztatták a falunap részvevőit. Már délelőtt elkezdődtek a rendezvények, a legkisebbeket légvár, rodeó bika és kézműves foglalkozások várták.

A helybeli, a magyarkanizsai és külföldi (testvértelepülések képviselői) vendégeket Borsos Csaba, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a kis Tisza-parti falu büszke több évszázados múltjára, a közelmúltban elért eredményekre. Bár ebből a faluból is jelentős az elvándorlás, Adorjánnak van jövője, ami azon is lemérhető, hogy nincs a faluban egyetlen egy üresen álló ház sem. Ha megüresedik valamelyik lakóház, azonnal akad vevője. A külföldön dolgozók sem vállnak meg ingatlanjaiktól. A falubeli lakosság mindig is arról volt ismert, hogy segítette és segíti egymást, a mindennapi élet szülte problémákat, tennivalókat együttes erővel oldják meg, építik, szépítik a falut.

A 70 éve alakult Tisza labdarúgóklub az elmúlt években is sikeresen szerepelt. A nagy hagyományokra visszatekintő felfiatalított céllövőklub tagjai megállják a helyüket a tartományi és egyéb rangos versenyeken is. A kis falu több sikeres sportolóval büszkélkedhet, Ladányi Lídia kajakozásban országos bajnoki címet szerzett, Ladányi Krisztina pedig ötödik lett. Pilisi Zsófia és Barbara úszásban értek el kitűnő eredményeket.

Adorján apraja-nagyja ott volt a falunapon (Fotó: Gergely József)

Adorján apraja-nagyja ott volt a falunapon (Fotó: Gergely József)

Az adorjáni ifjúsági szervezet Bicskei Ibolya vezetésével számos programot szervez az év folyamán, amivel színesítik a falu mindennapjait. Bicskei Ibolya, aki a Szőke Tisza ME elnökségi tagja is, elmonda hogy, a gyerekek az óvodásoktól az általános iskola negyedik osztályáig szerepet kaptak a falunapi műsorban. Ezen felül a tehetséges gyerekeket külön bemutatták. Van közöttük zeneiskolás, énekes tehetség, és fellépett a Szőke Tisza ME két gyermekkórusa is.

Az adorjáni falunapon jelen volt Nyilas Mihály, az igazságügyi minisztérium államtitkára, az MNT képviseletében Perpauer Attila, továbbá Bagány Ágnes, a község közoktatási tanácsosa, Varjú Potrebić Tatjana, az MNT választási listajelöltje, valamint Balotaszállás, Adorjánháza, Csanytelek testvértelepülések polgármesterei és Székelyföldről Csernáton képviselői.