2024. április 18., csütörtök
NEMZETEK LIGÁJA

Megmenekül a címvédő?

Bár a nemzeti válogatottak számára értelemszerűen a katari világbajnokság a szezon fő célja, a sokak által barátságos tornának kikiáltott Nemzetek Ligájában sem szeretnek kínos helyzetbe jutni. Ezt kerülheti el Franciaország, amely a csütörtök esti NL-játéknap előtt – a torna, valamint a vb-cím védőjeként – csoportja utolsó helyén állt, Ausztria legyőzésével azonban talán megússza, hogy a következő kiírásban a B divízióban vitézkedjen. Az osztrákok ellen a második félidőben Mbappé és Giroud szerezte meg a három pontot érő gólokat, az utolsó körben pedig Koppenhágában kell megőriznie csoportharmadik helyét Didier Deschamps együttesének. Eközben a horvátok a dánok legyűrésével versenyben vannak a bajnoki címről döntő jövő évi négyes döntőért.

A C divízióban végleg beírható a legnagyobb meglepetés, hiszen a kazahok felülmúltak minden várakozást, és öt meccsből negyedszer győzve már biztosan feljutottak a B rangba, miközben az ide várt szlovákok kikaptak Azerbajdzsántól, és továbbra is abban a divízióban ragadtak, amelynél elvileg lényegesen nagyobb erőt képviselnek. A másik kvartettben szereplő Törökország ugyanakkor matematikailag is biztosította szintlépését.

Eredmények, 5. forduló, A divízió, 1. csoport: Horvátország–Dánia 2:1, Franciaország–Ausztria 2:0.

1. Horvátország

5

3

1

1

5:5

10

2. Dánia

5

3

0

2

7:5

9

3. Franciaország

5

1

2

2

5:5

5

4. Ausztria

5

1

1

3

5:7

4

A következő, utolsó fordulóban (vasárnap): Dánia–Franciaország, Ausztria–Horvátország.

4. csoport: Belgium–Wales 2:1, Lengyelország–Hollandia 0:2.

1. Hollandia

5

4

1

0

13:6

13

2. Belgium

5

3

1

1

11:7

10

3. Lengyelország

5

1

1

3

5:12

4

4. Wales

5

0

1

4

6:10

1

A következő, utolsó fordulóban (vasárnap): Hollandia–Belgium, Wales–Lengyelország.

C divízió, 1. csoport: Törökország–Luxemburg 3:3, Litvánia–Feröer szigetek 1:1.

1. Törökország

5

4

1

0

17:3

13

2. Luxemburg

5

2

2

1

8:7

8

3. Feröer szigetek

5

1

2

2

5:9

5

4. Litvánia

5

0

1

4

2:13

1

A következő, utolsó fordulóban (vasárnap): Feröer szigetek–Törökország, Luxemburg–Litvánia.

3. csoport: Kazahsztán–Fehéroroszország 2:1, Szlovákia–Azerbajdzsán 1:2.

1. Kazahsztán

5

4

1

0

8:3

13

2. Azerbajdzsán

5

2

1

2

4:4

7

3. Szlovákia

5

2

0

3

4:5

6

4. Fehéroroszország

5

0

2

3

2:6

2

A következő, utolsó fordulóban (vasárnap): Azerbajdzsán–Kazahsztán, Szlovákia–Fehéroroszország.

D divízió, 1. csoport: Lettország–Moldova 1:2, Liechtenstein–Andorra 0:2.

1. Lettország

5

4

0

1

11:4

12

2. Moldova

5

3

1

1

8:6

10

3. Andorra

5

2

1

2

5:6

7

4. Liechtenstein

5

0

0

5

1:9

0

A következő, utolsó fordulóban (vasárnap): Andorra–Lettország, Moldova–Liechtenstein.