2024. április 19., péntek

Strand a sugárúti riviérán

Már a Google térképén is bejelölik a nišiek a legbámulatosabb városi kátyúkat

Sajátos kezdeményezést hajtott végre pénteken Nišben két helyi aktivista. Azzal próbálták felhívni a városi önkormányzat figyelmét a járdák áldatlan állapotára a Nemanjić sugárúton, hogy „strandot” hoztak létre a kérdéses, nagyjavításokat igénylő egyik ponton: napernyőt állítottak, összecsukható székekre ültek, hűtőtáskát helyeztek maguk mellé, s karúszókat vettek fel, mintha éppen most érkeztek volna meg valamelyik fürdőhelyre. Miloš Bošković és Srđan Nonić egy ideig a helyszínen „strandolt”, és a közösségi hálózaton ezekkel a szavakkal számoltak be az akcióról: Nišnek saját strandja van a sugárúti riviérán, köszönet ezért a Városrendezési Igazgatóságnak, immár harmadik éve feledkezik meg e hatalmas lyuknak a betöméséről.

A Beta hírügynökségnek nyilatkozva Bošković elmondta, néhány hónappal ezelőtt csőrepedés is történt itt, a munkások kivonultak, elvégezték a javítást, de még nagyobb lyuk keletkezett a járdán, amelyet homokkal szórtak le, s ezzel be is fejezték a munkát. Mivel kedvező volt az időjárás pénteken, úgy döntöttek, a napsütést kihasználva strandolnak egyet ezen a homokos „partszakaszon”. Az ügyben a városrendezési hivatalnak kellett volna lépnie már régen, mivel nem tette ezt meg, a polgárok szabadon élvezhetik a városi strand bájait – fogalmazott az aktivista.

A járda aszfaltozását sürgető niši aktivisták a sugárúti riviérán (Fotó: Beta)

A járda aszfaltozását sürgető niši aktivisták a sugárúti riviérán (Fotó: Beta)

Az aktivisták egy új projektumot is útjára indítottak, a Google Maps alkalmazásban bejelölheti bárki, hol vannak a legnagyobb városi kátyúk. Mint mondták, nem csak a város szépségeit és történelmi hagyatékát találhatják meg így majd az emberek, hanem a legbámulatosabb lyukakat is. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, máris mintegy 150 kátyút jelöltek be a város megfelelő képének kialakítását szívükön viselő polgárok – értékelte Bošković, aki szerint gyors reakcióra van szükség, mert hamarosan október, november lesz, amikor a városi önkormányzat szerint már hideg van az efféle munkálatokra. A kátyúkat egyetlen nap alatt szanálni lehet – állapították meg az aktivisták, nem kell hónapokat, éveket várni.

Október 5-ére, a demokratikus átalakulás napjára külön akciót jelentettek be: virágot ültetnek majd mindegyik lyukba, s mellé a hatalmi rezsimet bíráló üzenetet tűznek.