2024. március 28., csütörtök

TAKT-fesztivál tizenegyedszer

A Hagyományos Akusztikus Zeneszerzői Verseny (TAKT) fesztivált immáron tizenegyedik alkalommal tartják meg, szeptember 23-a és 25-e között az Index Tribünjén (Jireček utca) és a Stefan despota sugárút 5.-ben található OPENS Ifjúsági Központban.

 Az eseménysor legnagyobb része az Index Tribünjén várja az érdeklődőket, viszont a könyvbemutatókat, konferenciákat és a beszélgetéseket az OPENS helyiségeiben szervezik meg. A TAKT fesztivál olyan multimédiás és interkulturális rendezvény, amely kezdetben olyanoknak kínált bemutatkozási lehetőséget, akik korábban nem szerepelhettek nagy fesztiválokon.

Az évek folyamán a rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát és az eredeti, művészi alkotások népszerűsítésével vált közismertté. Olyan versenyzők is érkeznek, akik semmilyen korábbi tapasztalattal nem rendelkeznek. A rendezvény versenyrésze mellett a fellépők más aktivitásokban is részt vesznek, egyebek mellett filmes és színházi tevékenységekben, előadásokon, koncerteken, tribünökön, műhelymunkákon ismerkednek egymással.

Az idén a hazaiak mellett, horvátországi, magyarországi, szlovéniai, bosznia-hercegovinai, lengyelországi, szlovákiai, franciaországi és más országokból is érkeznek művészek a négy részből álló eseményre. Felvezetője már pár nappal ezelőtt megkezdődött, a szervezők a Duna-part egy részét takarították a polgárokkal közösen. Az előprogramokhoz tartozott a showcasing, keretében tegnap a Poetarijum versgyűjteményt népszerűsítették.

A következő napokban a Betyárstrandon várják meglepetések az érdeklődőket. A rendezvény zenei részében számos koncertet élvezhetünk, fellép az E-play, Lagana Sreda, Izgubizmo, Echo Spiritus, Grizete, Happy Hippy, The Tall Chinese, majd a Healing Together fellépésével szerbiai, bosznia-hercegovinai és koszovói együttesek mutatkoznak be. A hagyományokhoz híven magyar, lengyel, cseh, szlovák és szlovén fellépők is színesítik majd a programot.

A fesztivál ideje alatt az idén tribünöket is szerveznek, ezek közül kiemelkedik a Media & Art in service of reconciliation elnevezésű, zenei alkotásokról és a művészek helyzetéről szóló kerekasztal-beszélgetéseken, valamint könyv- és projektbemutatókon is részt vehetnek az érdeklődők. A fesztivál mindegyik programja ingyenesen látogatható, bővebb információkat a www.taktfest.org oldalon találunk.